26 millió forint kenőpénzt fogadott el Romhányi Zoltán, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház kórház tavaly leváltott főigazgatója 7 évvel ezelőtt a vádirat szerint, hogy egy számára kedves cég nyerjen meg egy 2010-ban megpályázott 1,3 milliárd forintos uniós támogatásból induló felújítást. A vállalkozás mégsem nyert, de Romhányit és társait első fokon már elítélték.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt indult ügyben indítványozta a három vádlott bűnösségét megállapító és végrehajtandó börtönt kiszabó bírósági ítélet helybenhagyását – derül ki az ügyészség közleményéből.
Azt írták, hogy egy Bács-Kiskun megyei egészségügyi intézmény nonprofit cége uniós pályázati felhívásra 2010 februárjában pályázatot nyújtott be 1 milliárd 342 millió forint értékű fejlesztéshez szükséges összeg megszerzésére a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez. Az ügynökség a pályázatot támogatandónak ítélte.
Az eljárás egyik vádlottja – aki később az intézmény főigazgatója lett – a vádbeli időszakban a nonprofit cég ügyvezetője volt. Az ügy másik két férfi vádlottja 2010-ben ismerkedett meg az ügyvezetővel, közöttük baráti viszony alakult ki. A másik két vádlott azt kérte a nonprofit cég ügyvezetőjétől, hogy a pályázat kivitelezési munkáinak elnyerése érdekében támogassa a közbeszerzési eljárás során az általuk képviselt építőipari céget.
A két vádlott felajánlotta az ügyvezetőnek, hogy „baráti kölcsön” címen adnak neki pénzt, amelyet ő az építőipari cégnek nyújtandó „segítség” ellentételezéseként kap. Az ügyvezető az ajánlatot elfogadta, így 2011 augusztusában először 10 millió forint, majd 2011 novemberében 16 millió forint készpénzt vett át.
