Új életet, új szakmát érhet egy kétperces videó

Egy sikeres videós pályázattal ingyen juthatunk magas fizetést ígérő képzettséghez a
Reaktorlabs Talent programjának segítségével.
A Reaktorlabs tehetséges, kifejezetten hátrányos helyzetű, vidéken élő fiatalokat keres, akik
önerőből nem tudnák megfizetni egy négy és fél hónapos szoftverfejlesztői tanfolyam
költségeit. Tőlük egy kétperces videót várnak, amelyben kifejthetik, hogy miért ők a
legalkalmasabbak arra, hogy részt vegyenek egy ingyenes programozó képzésen. A
jelentkezők közül a legjobbak térítésmentesen végezheti el a Reaktorlabs következő 18 hetes
szoftverfejlesztői tanfolyamát, melynek során szállást és teljes ellátást is kapnak. A Talent
programmal a nehezebb körülmények között élő vidéki fiataloknak szeretnének esélyt adni
egy piacképes szakma megszerzéséhez. A kezdeményezés sikerességét mutatja, hogy a
programban részt vett egyik fiatal ma már a T-Systemsnél dolgozik.
Komoly munkaerőhiány van a szektorban
Közismert, hogy az IT-szektor továbbra is ki van éhezve a tehetséges, tettre kész munkaerőre,
ráadásul ezen a területen jóval az átlag feletti fizetés érhető el. Sokan ódzkodnak a
programozástól, mondván, nem nekik való, korábban teljesen mást tanultak, vagy más
területen dolgoztak, ráadásul sem több évük, sem pénzük nincs arra, hogy megfelelő
képzettséget szerezzenek, amivel könnyedén munkát találhatnak. A Reaktorlabs azonban
lehetőséget nyújt arra, hogy viszonylag rövid idő alatt, kedvező fizetési feltételek mellett
használható tudást adjon a jelentkezők birtokába.
A programozó képzés célja, hogy tanfolyamával egy olyan valós alternatívát nyújtson,
melynek segítségével a végzett hallgatók fel lesznek vértezve a szakmában való elinduláshoz
szükséges tudással és képességekkel, és a sikeres végzést követően a hazai piacon való
elhelyezkedést is támogatja. Az intenzív, napi nyolc órás oktatás rendkívül gyakorlatorientált,
ráadásul a hallgatókat egy coach is segíti, akivel különböző készségeket fejlesztenek, például
prezentációs technikákat, illetve a hatékony csapatmunkához szükséges szemléletet.
Állás a legnagyobb cégeknél
A Reaktorlabs egy sikeres képzésen van túl, melyet követően a hallgatók többek között a már
említett T-Systemsnél, a Citibanknál, a Blackbeltnél, valamint a Graphisoftból alakult cégnél,
a Vintoconnál helyezkedtek el. A második tanfolyam 2018 januárjában fog véget érni, ezt
követően várhatóan februártól indul a következő, és ehhez kapcsolódóan a Talent program.
Az új tanfolyamon két képzés közül választhatnak majd a hallgatók: Junior Full Stack .NET
és Junior Full Stack Java.
A Reaktorlabsnál a térítéses képzés ára áfa nélkül 980 ezer forint, de ezt az összeget sem kell
előre befizetni, ugyanis a Reaktorlabs lehetőséget ad arra, hogy a frissen végzett
szoftverfejlesztő az elhelyezkedését követő két éven belül fizesse ki a tandíjat. A másik
lehetőség az ösztöndíj: a diák a képzést ingyen megkapja, csupán 100 ezer forint biztosítékot
kell kifizetnie, amit – ha sikeresen befejezte a képzést és elhelyezkedett – vissza is kap.
A Talent programra jelentkezők pályaműveit az alábbi e-mail címre várják:
talent@reaktorlabs.com

A képzés részleteiről a www.reaktorlabs.com oldalon lehet tájékozódni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű