Megszűnt a szegénység Magyarországon, ezért tudunk segíteni más országokon

Robbant Balog Zoltán

kijelentése, miszerint “Magyarország abban a helyzetben van, hogy segíteni tud”. Magyarország végre gazdaságilag és emberileg is abban a helyzetben van, hogy segíteni tud – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Tolentinóból az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy az olaszországi városban felavatták a Magyarország segítségével helyreállított templomot.

 

A miniszter felidézte, a közép-olaszországi Tolentinóban földrengés pusztított 2016-ban, a város mind a hat temploma életveszélyessé vált és be kellett zárni. A Szent Szív és Szent Benedek-templomot fenntartó társaság vezetője Orbán Viktor miniszterelnöknek írott levelében segítséget kért a templom helyreállításához. A magyar kormány 150 millió forintot megszavazott erre a célra – emlékeztetett Balog Zoltán.

Egy év alatt rendbe hozták az épületet, még mindig ez az egyetlen templom, amelyet megnyitottak a városban.

Az ünnepségen beszélt arról, hogy a történelem során az olaszoktól sok segítséget kapott Magyarország. Kiemelte egyebek mellett, hogy 1956-ban sokan álltak ki Olaszországban a magyarok mellett, sokan segítettek. Ezt Balog Zoltán megköszönte, és jelezte, hogy viszonzásképpen most Magyarország szívesen támogatta ezt az újjáépítést.
Balog Zoltán többek között találkozott a város polgármesterével is, aki szintén kifejezte háláját a segítségért. A helyreállított templom felavatására összegyűltek Olaszországban élő magyarok, vasárnap magyar nyelvű misét is tartanak – mondta el Balog Zoltán.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű