Fejleszteni kívántuk
a gazdaságunkat, vonzóvá tenni Miskolcot a befektetők számára. Ennek érdekében számos intézkedést tettünk, létrehoztunk egy gazdaságfejlesztési irodát – fogalmazott Kriza Ákos, elmondva, hogy rendkívül elégedettek az iroda munkájával, amit a helyi és a városba települt cégek érdekében végzett. Miskolc polgármestere arról is szólt, hogy az elmúlt időszakban jelentősen emelkedtek a fizetések Miskolcon, rekordokat dönt az iparűzési adóbevétel, ami a cégek bevételének a növekedését, hatékony működését jelzi. Miskolc egy új ipari központtá vált az országban, ami nemzetgazdasági érdek – hangsúlyozta Kriza Ákos, kiemelve, hogy most már nem az összeszerelő üzemek érkezését kell támogatni, hanem azokat a cégeket is, amelyek jelentős hozzáadott értékkel, kutatás-fejlesztési potenciállal rendelkeznek, s a legkorszerűbb technológiákat hozzák a városba.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamara „Gazdaság szolgálatáért” elismerésében részesült:
Bódi László, a Halbo Mce Tervező és Fővállalkozó Zrt. vezérigazgatója, az MKIK Magyar-Német tagozatának elnöke.
Lukács Gábor, a Lukács Autó Kft. ügyvezetője.
Kandik Ferenc, a Kandik és Tamás Mester-hidegkonya Kft. ügyvezetője.
Szélyes Domokos, a Miskolc Holding Zrt. vezérigazgatója. boon.hu
