Míg egy éve a
megyei és a Semmelweis adósságállománya együttesen meghaladta az egymilliárd forintot, addig a két intézmény összevonásával létrejött központi jelenleg csupán 54 millió forinttal tartozik. A többi megyei kórház összevetésében is igen jól állnak, hiszen ezek az intézmények 6-800 milliós, vagy éppen bőven egymilliárd forint feletti összeggel állnak a listán, de a többi megyénkbeli intézményhez képest is nagyon jó gazdálkodást tudnak felmutatni. Dr. Tiba Sándort, a központi kórház főigazgatóját kérdeztük arról, minek köszönhető ez a jó eredmény.
– Egy konkrét dolgot nem lehet kiemelni, ennek sokféle oka van – válaszolja elsőként kérdésünkre. – Több területen is történtek ugyanis olyan lépések, amelyek megalapozzák a gazdaságosabb működést.
A főigazgató elsőként említi a szakmai okokat, azok a tényezők, amelyek korábban nehezítették a gazdálkodást, azok most az összevont intézmény előnyére válnak.
– Az aktív ellátó egységek működése – ápolás, krónikus rehabilitációs irányban való továbbirányítása a betegeknek – egy intézmény lévén sokkal egyszerűbb. Sokkal jobban oda lehet a szakmai és a betegszükségletekre együttesen figyelni, így hamarabb fel tudnak szabadulni akut ellátást nyújtó osztályokon ágyak, amelyek új betegek felvételét teszik lehetővé. Ennek az a szakmai előnye van, hogy hamarabb be tudnak kerülni a betegek a kórházba, csökkenhet a várakozási idő és így jobb a finanszírozás, hiszen a teljesítmény megnő. Ez a betegellátással kapcsolatos bevétel – magyarázza.
A gazdálkodással kapcsolatban azzal, hogy egy ekkora intézmény létrejött, óriási gazdasági potenciál lettek. A szerződéseik legnagyobb részét áttekintették, és mindegyiket, amely valamilyen szempontból hátrányos volt valamelyik tagintézmény szempontjából, azt újratárgyalták és többet sikerült kedvezőbb feltételekkel újrakötni. Mérete miatt ugyanis az intézmény olyan vásárlóerő, amelynek köszönhetően már nincs kiszolgáltatva annyira a beszállítóknak.
Keretgazdálkodás
A harmadik ok, – amely kapcsolódik a gazdálkodáshoz –, az a keretgazdálkodási rendszer. http://www.boon.hu/sok-lepes-vezet-a-jobb-gazdalkodashoz/3685369
