Németország után a magyar
valóság…
Évek óta külföldön éltem de egy rövid időre rajtam kívülálló okok miatt Magyarországra kellett költöznöm.Remélem ez az idő nem lesz túl hosszú tekintve, hogy kint engem vissza várnak és én is szeretnék visszatérni.
Addig is leírom a tapasztalataimat arról, hogy hogyan éltem meg ezt z égész költözést.
Bár tudom, hogy ez csak egy ideiglenes állapot és nem tart sokáig mégis nagyon nehéz itt lennem.Mondhatnám úgy is hogy minden lélegzetvétel fáj. Már 1 hónapja itt vagyok. Az hogy miért vagyok itt most nem lényeg bár tudom hogy jó magyar szokás szerint sokan ebbe az irányba mennek majd el és személyeskedni kezdenek a körülmények ismerete nélkül. Na velük nem foglalkozok és nem is nekik írom e szösszenetet.
Azoknak írom akik kint vannak és akik ezután készülnek elhagyni az országot.
Nos tehát kb egy hónapja jöttünk haza és azóta nincs nyugtunk. Mondhatnám magyarosan ömlik a nyakunkba a szar. Nem csak a pénzről fogok beszélni itt de ez is egy fontos szempont. Erről először pár szót…
Külföldön átszámolva kb 550-600 ezer forintot kerestem ehhez jött a barátnőm keresete 320 ezer kb mert ő csak 6 órában dolgozott. Ez összesen barátok között is kb 900 ezer forint. Ebből 180 ezer volt a szállásunk és a rezsink. ebben minden benne van. Tehát Több mint 700 ezer maradt kajára és minden másra.
Beszéljünk kicsit az árakról.
Odakint 70 euróból vásároltunk be élelmiszert hetente 2 személyre Itt ez legalább 100! A ruházkodás költségei között nincs számottevő különbség.Ugyanannyi az üzemanyag. A szolgáltatások árai egy leheletnyivel drágábbak kint mint itt.
És innen indul ez egész mutatvány amitől felfordul a gyomrom. De csak innen indul, nem a pénz az egyetlen tényező amitől Magyarország élhetetlen.Mert élhetetlen haldokló – olyan, ahol az emberek nagy része nem szeret élni.
Ezt lehet tagadni is mint ahogy a kormány teszi de értelme nincs hiszen a számok és a tények az ellenkezőjét mutatják.
A legmegdöbbentőbb dolog az hogy munka viszont van! Komolyan! Sőt! Tényleg munkaerőhiány van! Mikor kint voltam hosszú éveken keresztül azt gondoltam hogy ez is a kormány egyik hazugsága és jókat nevettem ezen. De beismerem tévedtem. Az én korosztályomnak legalábbis adódik munkalehetőség – elég könnyen. Mióta itt vagyok újra, látom hogy már annyian elmentek nyugatra, hogy dolgozni tudó és akaró ember nagyon kevés maradt.
Gyakorlatilag úgy fogalmazott az egyik hivatalban egy hölgy hogy aki nem jó semmire az kint sepreget az utcán aki meg jó valamire abból hiány van.
Mondok én most valamit! Hiány is lesz! Tudjátok miért? Mert egyik cég sem akar fizetni. Mindenhol ugyanaz a szar fizetés van…
Én a szakmámban nem találtam egyenlőre megfelelő munkát így gondoltam elmegyek addig a legközelebbi helyre, hogy legalább ebből a szempontból jó dolgom legyen. Mivel van elég spórolt pénzem külföldről amivel simán kihúzom az itt eltöltött időt megtehettem ezt. De mi van azzal aki nem így van vele? Bár tudom hogy itt nem divat belegondolni a másik helyzetébe de én néha mégis elgondolkodom ezen. .
De nee kanyarodjunk el a lényegtől! Szóval gépkezelő lettem egy cégnél ami nagyon közel van lakásomhoz.
Az alapbér….most figyelj bruttó 145 ezer forint plusz pótlékok tehát azt egyenlőre még csak saccolni tudom de olyan 120 ezer nettó a vége. Mindezt 4 műszakban egy vegyi üzem területén.
Na a barátnőm is talált munkát (csak 8-16 ig tud dolgozni mindegy hogy miért nem ezt kell boncolgatni) kemény bruttó 81 ezer forintért (hogy lehet ilyen?)! Ami nettó 54 azt mondták. Egy iskolában fog dolgozni pedagógiai asszisztensként. A kettőnk fizetése kb 170 ezer forintra jön ki. Tehát! Ebből kellene megélni!
Mivel vettünk egy lakást mielőtt ide jöttünk (amit majd eladunk úgyis) ezért nem kell albérletet fizetnünk. Csak a rezsi marad ami télen 50 ezer. Marad tehát 120. De ha nem lett volna pénzem lakást venni akkor havi 35 az albérlet ezen a környéken. Tehát 85 ezer maradna kettőnknek. Kint ez 700 ezer!
Na de akkor hogy is van ez? Emellett még drágább az élelmiszer? Akkor így mit együnk? Ebben a büszke európai országban nem fogunk tudni mit enni? És mit esznek a többiek? Mi van azzal aki még ennyit sem keres? Tudjátok hova készül az? Külföldre! Tudjátok miért nincs elég ember a gyárakban? Ezért!
És nézzük meg, mi a helyzet a munkahelyemen? Ez nagy téma. 2 hete vagyok ott. Eddig 3 ember mondott fel és legalább 4 embert biztosan tudok aki készül beadni a felmondását. Nem sokan vagyunk, talán ha ötvenen.
Nincs ember…. Kevesen vagyunk…. Egyre több a munka…. A céget nem érdekli….Így hát minket se. (engem meg főleg)
A minőséget meg aztán jobb ha hagyjuk. Elvárás van, de a munkásokat nem érdekli. Ennyi pénzért ilyen munka jár mondogatják. Hol van már a régi jó magyar termék? Ej, bizony az is elment a pénzzel együtt…. Mindenki ott sumákol a munkában ahol lehet. Érthető. De én még mindig ott tartok hogy mit egyek….
Emberkereskedők ezek azt gondolom. Úgy beszélnek mindenkivel mint egy kutyával. Főleg a személyügyön. Pedig nincs ember. Kint kb. 100-an dolgoztunk egy csarnokban, reggelenként a termelésvezető mindenkivel személyesen fogott kezet. Itt nem tudják a nevemet. Nem csak az enyémet, senkiét… Mit is várhatunk itt ebben a posványban? A nyugdíjas szövetkezetekkel akarnak munkaerőt szerezni. Mindegy hogy ki, csak dolgozzon, és ne kelljen emelni a béreket. Le akarják nyomni a bért. Kihasználják a szegény nyugdíjasok nyomorult helyzetét…
Meguntam. Elmentünk a munkaügyi központba.” Na ez itt nem Németország! ” -Ezt a választ kaptam. Mi az hogy kevés a pénz? Örüljek hogy ennyit is keresnek!
Ehhez a beszélgetéshez nincs mit hozzáfűznöm itt a munkaerőhiány kellős közepén.
Felmerül a kérdés hogy miért dolgozzak? Azért hogy elfáradjak?- mert megélni belőle lehetetlen… Vagy hogy a cégek még többet tegyenek zsebre?
De bizony égető a hiány. Nem vagyok elemző de azt látom hogy hetente többször is jön toborzópapír a postaládámba. Gyere dolgozni ide, gyere oda.
Nem tagadom felhívtam néhányat hirdetőt. Minimálbér, 3 műszak. Ez van. Eszem vagy nem eszem ennyi amit kínálnak. Ha nem jó, akkor viszont hallásra.Dörömbölnek a gyárkapun épp elegen – Így beszélnek.
Pedig nem kéne, mert még ennyien se maradnak mint most…. És még egy nagyon fontos dolog. Ami nagyon-nagyon idegesítő ebben az országban. A szlogen, amit hallani úton-útfélen: „Miért nem tanultál kereshetnél többet is”
Kedves tanult, vagy tanulatlan barátom! Ezt neked írom most – lassan, hogy megértsd. Sajnos le kell írnom mert a gondolkodásod 50 évvel le van maradva.
Nyugaton felismerték – sok-sok éve már – hogy a melós is ember. Nélküle a társadalom összeomlana, a tanultaknak nem lenne semmi. Se ruha, se élelem, se ház, se semmi. Lehet, hogy erre még nem gondoltál, de ezeket egy a tanultnál kevésbé tanult ember állítja elő. És aki ezeket előállítja, a munkásember, valamint a melós gyereke is szeretne emberhez méltó körülmények között élni. Nem csak tőlünk nyugatabbra, hanem itt, saját hazájában is… Komolyan…. Bármily hihetetlen.
Képzeld el, hogy Ő is annyit keres amiből tisztességesen meg tud élni. Meg tud venni mindent, ami az emberi élethez szükséges. Képzeld el, hogy a melóssal tisztességesen beszélnek és normálisan bánnak, egyenrangú Embernek nézik. Mert hogy van aki rájött már, hogy a megélhetése az ő munkájuktól függ…
És mi történik majd akkor, amikor ez nem csak álom lesz, hanem a valóság? Mi lesz akkor kedves tanult, avagy tanulatlan barátom? Egyszerű. Nem fog innen elmenni. És lesz ember, munkás a gyárban. Lesz megtermelt áru és normális minőség. Mert a normál megélhetésért már érdemes lesz dolgozni. Rendesen, pontosan, szépen…
A nagyképű köcsög dumát és a megalázó fizetéseket már sokan megunták. Leléptek. És most ott tart az ország ahol… Ha a munkásnak lesz pénze akkor meg fogja tudni csinálni a házát , rendbe tudja majd tartani a környezetét, biztosított lesz boldogulása.
És most egy kicsit a közérzetről. Hogy érzi magát jelenleg a magyar emberek. No persze nem mind, de jelentős része. Ez egy szóval – katasztrófa. Mindenki menekül, aki nem, az bezárkózik. Nincs pénz, mindenki feszült. Idegesek az emberek.
A hivatalokban a bánásmód leírhatatlan. Bár őket is megértem, ennyi pénzért ennyi munka jár. Hallottam már valahol. Na meg ő is mit egyen?
A boltokban is a minimálbér a menő na meg a napi bejelentés vagy micsoda. Ezt a szót akkor hallottam először mikor a barátnőmnek munkát kerestünk. Hivatalos kiskapu…Lehet lavírozni, sumákolni…
Mindenki mindenhol szarik mindenre mert rá is szarnak. A baj nem kicsi. Hanem nagy…
Mindenki panaszkodik az utakra (tapasztalom is). Súlyadó van normális út nincs. Vezetés közben egyfolytában a kátyút kerülgetem. Borzasztó.
A forgalmasabb útszakaszok be vannak kamerázva erre van pénz. Trafizó rendőrök mindenütt. Elképesztő ahogy szedik a pénzt. Egyrészről vannak az elvárások, másik részről meg csak várhatunk… Nagyjából ennyi.
A büntetések mértéke aránytalanul magas. (én még nem kaptam) Ausztriában biztonsági öv miatt 40 euró a 600 ezres fizetéshez itt kb 100 euró a 100 ezres fizetéshez.
A településemen egyre több az üresen álló ház, elszaporodtak a patkányok. Elképesztő ami van. Gyerekként mikor itt laktam nem volt ennyire tré. Mindenhol patkánycsapdák és szemét, szemét hegyek, lerakatok a város szélén. Nincs elég kuka mondják és sok ember oda hordja.
Kezdődik a fűtés szezon, mindent eltüzelnek csak meleg legyen. Pet palack, gumicsizma, ami csak jön. Meleg az kell… Ahogy hűl az idő egyre nagyobb a szmog. De mit csináljanak? Nincs pénz az nincs…
Kórházban még nem voltam. Nem tudom milyen lehet.Néhány híradást láttam, meg riportot róla… Azt hallottam: kegyetlen. Nem akarom megtudni.
A TV ben viszonz nem ez van. Fejnődő gazdaság, növekvő bérek. 300 ezer forintos átlagbér. Ha valaki ennyit keres miért fűt műanyag palackal?
És hogy majd Magyarország megmutatja Európának az irányt! Majd odacsap az asztalra! Rólunk vesz majd példát a nyugat… Van aki ezeket elhiszi? Van olyan, aki annyira elvakult, hogy ezeket a mondatokat kajakra bekajolja?
Nyugaton sincs kolbászból a kerítés. Ott sem gond nélküli az élet. De meg van a lehetőséged, hogy éljél, ne csak vegetálj… És hagynak élni.
Megvan a döntés – Vissza fogunk menni a barátnőmmel. Oda, ahol tisztességes munkáért tisztességes bért és bánásmódot kapunk.
Ha csak tehetitek, ne gyertek még vissza külföldi magyarok! Akik pedig itt van, és szándékában áll, menjen kifele addig, amíg lehet. Mert lehet, hogy majd nem lehet.. http://kmks.blog.hu/2017/10/01/alombol_a_valosagba
