Javuló miskolci közbizti. A miskolci Minorita Templomban kiraboltak és megvertek egy idős asszonyt szerdán

E-mail

A miskolci Kelemen Didák utcai Minorita Templomban kiraboltak és megvertek egy idős asszonyt szerdán. A nő őrizetlenül hagyott táskájából ezer forintot és egy mobilt emelt el a tolvaj, a telefont azonnal oda is adta a mellette álló kiskorú gyerekének. Az asszony észrevette a bűncselekményt: visszakérte a holmijait. A férfi nem adta,

ököllel kezdte el ütni a nőt,
majd gyerekével együtt elfutottak a templomból. A rablót elkapták, és már az előzetesbe küldését is elrendelték egészen október 22-ig.

Miskolc polgármestere a világ egyik legbiztonságosabb városának nevezte Miskolcot

2017. augusztus 26. szombat, 18:06 | 
 
 

Mondván, a rendőrséggel

együttműködve városrendészek és fejlett térfigyelő rendszer vigyázza az itt lakók biztonságát. Vereckei Csaba megyei rendőrfőkapitány is arról beszélt, hogy a közterületen elkövetett vagyon elleni bűncselekmények számának csökkenésében nagymértékben játszanak szerepet a városban elhelyezett térfigyelő kamerák.

Forrás: Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a világ egyik legbiztonságosabb városának nevezte Miskolcot | eszakhirnok.com https://www.eszakhirnok.com/kultura/70952-kriza-akos-miskolc-polgarmestere-a-vilag-egyik-legbiztonsagosabb-varosanak-nevezte-miskolcot.html#ixzz4tU0rod1V 
Follow us: @eszakhirnok on Twitter | eszakhirnok.hu on Facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű