Itt az ideje kijózanodni, és szembenézni azzal, hogy mindennek semmi köze a keresztény tanításhoz – mert mit is tanított Jézus?

Nyílt levél Magyarország keresztényeihez

 Kedves Magyar Keresztények – Hívők, Lelkészek, Papok és Egyházi Vezetők!

 Orbán Viktor miniszterelnök

 szombaton beszédet mondott a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének kongresszusán, az Országházban. A keresztény társadalmi tanításról, a keresztény identitásról beszélt, amit a menekültek elől meg kell védenünk– a jelenlévő keresztény értelmiségiek pedig lelkesen tapsoltak neki.

http://sztarklikk.hu/kozelet/orban-viktor-megrazo-ereju-beszedet-tartott-video/328789/

Ez a beszéd történelmi fordulópont, de nem úgy, ahogy Orbán Viktor gondolja – hanem úgy, hogy itt és most kell kimondani, hogy Orbán Viktornak semmi köze a kereszténységhez azon kívül, hogy gyalázatos módon felhasználja az egyházakat és a kereszténységet saját hatalma fenntartásához.

Már régóta aggodalommal figyelem ezt a folyamatot, ahogy Orbán választásra kényszeríti a keresztény egyházakat Jézus Krisztus és a Mammon, Jézus Krisztus és Orbán Viktor között. És az egyházak vezetői gondolkozás nélkül a Mammont és Orbán Viktort választják – tisztelet a kivételnek… Számomra felfoghatatlan módon habzsolják a százmilliókat, iskolákat, kastélyokat, sütkéreznek a hatalomközeliség fényében – és ennek fejében nem állnak oda a szegények, az elesettek, az üldözöttek mellé, sőt lelkesen tapsolnak az újabb „kereszténység” nevében indított gyűlöletkampánynak.

Itt az ideje kijózanodni, és szembenézni azzal, hogy mindennek semmi köze a keresztény tanításhoz – mert mit is tanított  Jézus?

„Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Márk 12:31)

„Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is.”  (Máté 6,24)

„Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. „ (Máté 23,13)

Kérlek Titeket, hogy térjetek vissza a krisztusi tanításhoz, és utasítsátok el az orbáni világot – mert az  állami szintre emelt korrupció, az anyagi javak habzsolása, milliók nyomorba taszítása, az embertársaink ellen indított gyűlöletkampány – Isten és az emberek ellen való bűn.

Nemrég módom volt egy általam, és sokak által nagyra becsült katolikus püspökkel beszélni erről. Elmondtam neki, hogy aggódom az egyházakért, mert olyan dolgokhoz adják nevüket, amihez nem szabadna – és ezzel azt kockáztatják, hogy az emberek akár évtizedekre is elfordulhatnak az egyháztól. A nagytiszteletű püspök úr annyit válaszolt, hogy „Na, én elszaladok!” és valóban elszaladt… De Isten elől nem futhat el! 

Sándorné Ács

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű