Felber Gyula, a MRASZ elnöke megemlékezett Samuel Morse-ről

Hat magyar érem az esztergomi rendezésű 14. Rádióamatőr gyorstávírász
világbajnokságon

Húsz ország részvételével másodszor mérték össze tudásukat a világ legjobb
rádióamatőr gyorstávírászai Magyarországon. Az ifjúsági korosztályban Molnár Léna
három bronzérmet, Varró Tamás egy bronzérmet szerzett, a felnőttek között Provics
Ferenc harmadik helyezést ért el. A versenyek hétvégén zajlottak a Magyar
Rádióamatőr Szövetség (MRASZ) szervezésében, többek között a Nemzeti Média- és
Hírközlési Hatóság (NMHH) és Esztergom városának támogatásával.
Huszonkét év után hazánk másodszor rendezett gyorstávírász világbajnokságot; Siófok után
ezúttal Esztergom adott otthont az eseménynek szeptember 8–10. között. A pénteki
nyitóünnepségen Aranyosné dr. Börcs Janka, az NMHH főigazgatója elmondta, a verseny jó
alkalom arra, hogy a frekvenciák használatával kapcsolatos tudatosságra irányuljon a
figyelem, hiszen azok korlátos állami vagyont jelentenek. Hozzátette, Magyarországon a
hatóság évente 500-600 engedélyt ad ki rádióamatőrök részére, és az utóbbi öt évben
harmincan tettek Morse-vizsgát. Felber Gyula, a MRASZ elnöke megemlékezett Samuel
Morse-ről, a morzekód megalkotójáról, akinek nagyszerű alkotása egy speciális nyelv
ismeretét adja használóinak. Romanek Etelka, a város polgármestere megköszönte a
szervezőknek, hogy Esztergomot választották. Elmondta, számára a sportág különlegessége
abban rejlik, hogy a kommunikáció az emberrel egyidős létszükséglet, az emberek közötti
kapcsolat létformája.
A versenyt ifjúsági, felnőtt és senior korosztályban rendezték meg, négy női és öt férfi
kategóriában. Molnár Léna négy bronzérmet, Varró Tamás egy bronzérmet nyert a
legfiatalabb korosztály versenyein, a felnőtteknél Provics Ferenc lett harmadik. A
csapatversenyben – ahol az országok minden kategóriában legfeljebb három versenyzőt
indíthatnak, de csak a két legjobb eredménye számít –, a negyedik helyen végzett a magyar
csapat, a győztesek a fehéroroszok lettek. A részletes eredmények megtalálhatók az
esemény honlapján.
A rádióamatőr sportágban három nagy szakág létezik: a gyorstávírász, a rádióforgalom és a
rádiós tájékozódási futás szakág. A most is megrendezett gyorstávírász versenyen négy
versenyszámban mérettetik meg magukat a résztvevők: karakterek vétele, karakterek adása,
hívójelek vétele és rádióforgalmi-verseny gyakorlat. Az első két versenyszámban a cél csak
betűs, csak számos vagy vegyes (betűk, számok és írásjelek) táviratok vétele és adása a
lehető legkevesebb hibával, egyperces időintervallumokban. Az öt karakteres csoportokból
álló sorok nem alkotnak értelmes szöveget, így a különböző anyanyelvű versenyzők egyenlő
eséllyel indulnak. A hívójelvétel számban egymás után ötven hívójelet kap a versenyző, és
ha egyet jól vett, akkor a következő gyorsabban jön, több pontért, hiba esetén azonban a
sebesség csökken. A rádióforgalmi-verseny gyakorlatban a számítógép által generált
hívójelekkel kell összeköttetéseket létrehozni kétszer tíz perc alatt. Ilyenkor egyszerre akár
négy hívóállomás adása is hallható.

A morzekód használata alapvetően hagyományőrzés, hiszen manapság a beszédalapú
átvitel mellett egyre inkább a különböző digitális üzemmódok használata a jellemző. Az
összeköttetések klasszikus formáját mindazonáltal az 1837-ben feltalált, nemzetközileg
egységes morzekód jelenti távíró üzemmódban, amely még nehéz vételi körülmények között
is lehetővé teszi az összeköttetések megteremtését.
A szövetségről
A Magyar Rádióamatőr Szövetség szinte egyidős a rádiózással, jogelődjét 1928-ban
alapították. Rádióklubok, rádióamatőr egyesületek a tagjai, ahol kizárólag amatőr, anyagi
ellenszolgáltatással nem járó rádióforgalmi, rádiós tájékozódási futó, illetve gyorstávírász
sportot űznek és műszaki, tudományos kísérleteket végeznek.
A szövetség tagja a Nemzeti Versenysport Szövetségnek, valamint a Nemzetközi
Rádióamatőr Szövetségnek, és országos sportági szövetségként működik. Feladata a
rádióamatőr sportág és a rádióamatőr tevékenység szervezése, valamint a
tehetséggondozás, az utánpótlás-nevelés, a vészhelyzeti rádiózás és valamennyi
rádióamatőr érdekeinek képviselete – tagsági viszonytól függetlenül.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű