Javuló miskolci közbizti. Megütötték a villamoson a terhes kismamát a Városháztérnél

1338403 kismama1

 Egy fiatal terhes

kismama a Városháztér megállóban szeretett volna leszállni a szerelvényről, amikor is minden ok nélkül váratlanul megütötték.

– Az iskolakezdések miatt körülbelül három óra magasságában óriási tömeg volt a villamoson és a megállóban is – kezdte el mesélni a történteket Szajcz Alexandra a Borsnak, aki a terhessége huszonnegyedik hetében jár. – Körülbelül harmincan akartak felfurakodni, így már előre sejtettem, hogy nem lesz egyszerű dolgom a leszállásnál. Amikor a leghátsó ajtóból kiléptem, az egyik tolakodótól egyszer csak egy hirtelen ütést kaptam a hasamra. Egy nagyjából tizennyolc éves iskolás lány volt az. Rám förmedt, hogy húzzak a francba, majd cifra káromkodások közepette még melegebb éghajlatra is elküldött – mesélt az elképesztő történtekről Alexandra.

A fiatal várandós nő úgy véli, hogy a támadója vélhetően a haverjai előtt akart ezzel vagánykodni. Az ütést követően nagyon fájt a hasa, így rettentően megijedt, nehogy baja legyen a kisbabájának. Szerencsére a fájdalom egy óra múlva megszűnt, így valamennyire sikerült megnyugodnia.

– Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy egyes emberek miért közlekednek úgy, mint az állatok. Ráadásul nemcsak a fiatalok, hanem az idősek között is vannak erőszakosak. Kismamaként nem érzem már magam biztonságban a villamoson – mondta felháborodva Alexandra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű