..magáról, most

elmondta, miért nevetséges az egész

Alija Sagieva még áprilisban tett ki egy képet az Instagramjára, ami éppen az egy hónapos fiát szoptatta. A képhez pedig azt írta: „Akkor és ott fogom etetni a gyerekemet, ahol és amikor neki erre szüksége van”.

Miután erkölcstelen viselkedéssel vádolták, levette a posztot. Most azt mondta, ebből azért lett ekkora botrány, mert a kultúrájukban túlságosan szexualizálják a női testet. Azt mondta, hogy a teste nem közönséges, csak arra szolgál, hogy ellássa a gyereke igényeit.

Beszélt arról is, hogy nem csak a kommentelők akadtak ki a kép miatt, de az apját, Almazbek Atambajev elnököt is elszomorította a dolog. Aliya Shagieva szerint ez érthető, mert a fiatalabb generációk nem annyira konzervatívok, mint a szüleik.
Az elnök lánya valóban haladóbbnak számít Kirgizisztánban. A gyereke hat hónappal azután született, hogy férjhez ment. Orosz férjével, Konstantinnal pedigmindketten vegetáriánusok, ami még mindig szokatlan a hagyományosan hús hússal fogyasztó kirgiz társadalomban.
Elmondta, hogy szerinte a szoptatással a tőle telhető lehető legjobbat nyújtja a gyerekének, és ezt sokkal fontosabbnak tartja, mint azt, mit mondanak róla mások. (BBC/Independent)

https://444.hu/2017/07/30/botrany-lett-abbol-hogy-a-kirgiz-elnok-lanya-szoptatos-kepeket-posztol-magarol-most-elmondta-miert-nevetseges-az-egesz