A Metropolitan Egyetem , az Invitel és a Bosch miskolci leányvállalata csak a kezdet, a következő években további hazai cégeket szerezhetnek meg kínai befektetők – írja a Heti Válasz.
Ha lezárul a két hete bejelentett ügylet, és kínai tulajdonba kerül a Bosch indítómotorok és generátorok gyártásával foglalkozó üzletága, mintegy 1700 dolgozó kerül a ZMJ nevű vállalathoz a miskolci telephelyen. A megyében nem ez lesz az első kínai nagyvállalat, a céget jócskán megelőzte a BorsodChemet 2010-11-ben két lépcsőben felvásárló Wanhua.
A szakmai mellett már kínai pénzügyi befektető is megvetette lábát Magyarországon. Nem véletlenül: a magyar Exim a kínai Eximbankkal közösen alapította meg 2013 végén a közép-kelet-európai befektetési alapot, a CEE Equity Fundot. A kínai kezdeményezésre létrejött, 435 millió dollár jegyzett tőkével induló alaphoz az Exim 30 millió dollár pénzügyi kötelezettségvállalással csatlakozott.
Az alapnak két befektetése van nálunk: a Budapesti Metropolitan Főiskola, valamint az Invitel távközlési szolgáltató. Ezeket hamarosan továbbiak követhetik. A tavalyi, rigai Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozón ugyanis bejelentették: egymilliárd dollárral elindítják a CEE Equity Fund második fázisát. Erről a napokban Szijjártó Péter közölte, hogy a magyar Eximbank most is beszáll, ezúttal 70 millió dollárral. Cserébe az alap 140 millió dollárnyi befektetést hajt végre hazánkban.
Forrás: Heti Válasz
