Hat éve, hogy eltűnt 15 000 ember, és tízezrek élete örökre megváltozott. Japán északkeleti részét óriási földrengés rázta meg, majd az ezt követő hatalmas cunami tengerparti városokat mosott el. A következő napokban rettenetes hírek érkeztek: az egyes számú fukusimai atomerőműben robbanások történtek, több reaktorban is megolvadt az üzemanyag, az atomerőmű tágabb környezetét radioaktív szennyezés borította be.
A katasztrófa velünk él.
Az atomkatasztrófa túlélői továbbra is félelemben és bizonytalanságban élik mindennapjaikat, családjuk egészsége és jövőjük miatt aggódnak. A nők viselik a terhek legnagyobb részét: a mai napig megválaszolatlan kérdésekre keresik a választ, és nehezen tudják feldolgozni a történtek miatt érzett, mélyen gyökerező dühöt és igazságtalanságot.
A Greenpeace már a 2011-es atomkatasztrófa után két héttel elkezdte a sugárzásmérést a szennyezett területen, és folytatta azt az elmúlt hat évben is. A legutóbbi mérés során az atomerőműtől 30-50 kilométerre fekvő Ítate falu egyes házaiban és azok környezetében gyűjtöttek adatokat [1]. Azt találták, hogy néhány helyen akkora sugárdózis éri az ottlakókat, mintha minden héten mellkasi röntgenvizsgálaton esnének át – azzal a feltevéssel, hogy az emberek csak a megtisztítottnak nyilvánított területeken tartózkodnak, és nem mennek a mindeddig érintetlenül hagyott, továbbra is erősen szennyezett helyekre, amelyek Ítate összterületének mintegy 76%-át teszik ki.
Ennek ellenére Abe Sinzó kormánya azt tervezi, hogy 2017 márciusában-áprilisában visszavonja a falu és a környező települések kitelepítését előíró határozatokat, egy évvel később pedig a családok számára folyósított kárpótlást is megszünteti. Ezzel azoktól is megvonná a lakhatási támogatást, akik a kijelölt zónákon kívülre települtek. A támogatástól függő emberek számára így nem maradna más választás, mint hogy visszatérjenek korábbi lakhelyükre.
A nukleáris katasztrófa leginkább a nőket és a gyerekeket sújtja, mivel fizikailag sérülékenyebbek a sugárzásnak való kitettséggel és a katasztrófa egyéb hatásaival szemben. A kitelepítés közösségeket és családokat szakított szét, a nőket és a gyerekeket is megfosztva a közösségi kapcsolatoktól, valamint a támogatás és védelem egyéb forrásaitól. A nemek között tátongó bérszakadékkal együtt (a legutóbbi OECD-felmérés szerint Japánban a harmadik legnagyobb a nemek közötti bérkülönbség), az atomerőmű-baleset nyomán kitelepített nőket – különösen az eltartott gyermeküket egyedül nevelő anyákat – nagyobb mértékben veszélyezteti a szegénység, mint a férfiakat.
Ennek ellenére, vagy éppen emiatt, a nők lehetnek a mélyreható változások motorjai. Habár a nők politikailag és gazdaságilag is marginalizált helyzetben vannak, ők azok, akik leghatározottabban követelik a változást a kormánytól és az atomipartól.
Az anyák nemcsak Fukusimában, hanem más településeken is kiállnak a japán kormány paternalista intézkedéseivel és döntéseivel szemben; céljuk, hogy megvédjék gyermekeiket, és egy atomenergiától mentes jövőt követeljenek a jövő generációk számára. Atomellenes mozgalmat indítottak, ülősztrájkokat szerveznek a kormányzati hivatalok előtt, jogi lépéseket tesznek, és a bíróságon tanúskodnak;, összefognak, hogy együtt harcoljanak jogaikért.
Csatlakozz a japán nők atomellenes mozgalmához! Álljunk ki együtt a jogaikért és jövőjükért!
