Ezek mennek a Facsén. Mire megtaláltuk eszméletlenül, dermedten feküdt. Mínusz 10 fok volt. 25 fokra hűlt le a teste

PankucsiMártaCsodák. Borzalom. Boldogság. Rettenetesen kezdődött ez az év. 85 éves Édesanyám korán reggel kiment az udvarra és elesett. Otthon voltam, de nem vettem észre. Kétkijáratú a házunk. Combnyaktörése óta egyedül nem szokott kijárni. Azt hittem, hogy még alszik. Mire megtaláltuk eszméletlenül, dermedten feküdt. Mínusz 10 fok volt. 25 fokra hűlt le a teste. Nem sok remény volt az orvosok szerint. Aztán mégis. Feléledt. Egy hét kórház után haza jött. A bokája megfagyott, sebes. Vérszegény. Egyébként teljesen jók a leletei. Kis szívritmus zavara van még, arra szed gyógyszert. Ahogy mondja: könnyen elesik, de eddig még fel is állt. Most is. Csodálatos módon. Azóta szinte folyamatosan vele vagyok. Jó így. Boldogság. Miként annyi más.
Borzalom és boldogság. Tényleg igaz lehet, hogy Nagypéntek nélkül nincs feltámadás. Cipelnünk kell keresztjeinket. Megfeszíttetünk. Aztán hátha… Van, ami kikerülhetetlen. Hiába rettegünk tőle: bekövetkezik. Aztán meg esetleg minden jóra fordul. Nehezen hisszük el, hogy ez megtörténhet. Pláne pont velünk. A rettenetes dolgokat különösen nehezen fogjuk fel, nehezen értjük meg. Miért? És miért pont velünk? Nem szabad ezt kérdeznünk. Bármelyikünkkel, bármikor, bármi megtörténhet. Ami más emberekkel, az velünk is. És ami velünk történik, az megtörtént, megtörténik másokkal is. Ebben nem vagyunk kivételek. Se így, se úgy. De nemcsak a rendkívül rosszat fogadjuk el nehezen. A váratlanul bekövetkező jót, a csodának tűnő fordulatot is nehezen hisszük el. Nem tévedünk? Igaz lehet? Pláne, ha már annyiszor tévedtünk, csalódtunk. Elhittük, örültünk, reménykedtünk, aztán kiderült, hogy mégse. És, ha most is tévedünk? Ha csak képzelődünk? Ha utóbb kiderül valami gubanc? Nehéz bízni. Kevés dologban lehetünk bizonyosak. A bizonytalanság könnyen megrémít, szorongóvá, rettegővé tesz. Örökös frusztráltságban telhet az élet. Jobb bízni. Muszáj. Valakiben. Valamiben. Magunkban.
Bizalom. Miért és minek alapján? Erről Törökszentmiklóson beszéltem, egy cég vezetőinek szervezett előadássorozat keretében. Műszaki végzettségű, harmincas éveikben járó férfiak. Sorolják mindazokat a tapasztalatokat, tényeket, melyek azt támasztják alá, hogy nem lehet, nem érdemes bízni. Ám számukra is az a nagy kérdés, hogy miként lehetne megváltoztatni a bizalmatlanság általános légkörét? Igen, csak kis körökben, együtt, a magunk erejéből. Bármilyen nehéz.
Boldogság. Boldogságindex. Erről, és az Élet Izét meghatározó tényezőkről Besenyei Lajos professzorral, korábbi rektorunkkal beszélgettem a Nyékládházi Szabadegyetem keretében. Boldogság. Van ilyen? Lehet? Mitől lehetünk boldogok? Mi az igazi siker? Mitől válhat jóvá az életünk? Hogyan érdemes? Mi adhat értelmet életünknek?
Csodák. Rémségek. Boldogság. Itt vannak körülöttünk. Ránk várnak. Leselkednek ránk. Mi melyikre várunk? Mire számítunk? Mit látunk meg, mit veszünk észre mindabból, ami körülvesz. Van, ami kikerülhetetlen, elháríthatatlan. Bekövetkezik, akár akarjuk, akár nem. De talán van, ami épp azon múlik: meglátjuk-e, hiszünk-e benne, akarjuk-e elég erősen, teszünk-e érte? Az élet borzalmai arra is figyelmeztethetnek, taníthatnak, hogy vegyük észre, teljesítsük be, élvezzük a jót, amíg lehet.
Így indult az év. Csodák. Borzalom. Boldogság. Melyikből, mennyi lesz? Tehetek-e valamit? Mit tehetek?