Felszámolásból vásároltuk meg az épületet, de szállodaként semmiképp nem szeretnénk már üzemeltetni – mondta lapunknak Kései Dezső, a tulajdonos cég ügyvezetője. Azt azonban még nem szerette volna elárulni, hogyan hasznosítják majd az ingatlant. „Jelenleg a bontás zajlik, ehhez megvan az engedélyünk” – hangsúlyozta. Az új tulajdonos is elmondta, ismert előtte, hogy az egykori szállodának nem volt jó híre, de a tulajdonosváltással – úgy véli – ezek a problémák is megoldódtak-írja a mai Északmagyar
