Lázár megteszi a büntetőfeljelentést ismeretlen tettesek ellen a 4-es metró ügyében az OLAF jelentése alapján. „452,5 milliárd forintos európai uniós beruházásról van szó. A korrupciós ügyeket vizsgáló OLAF szerint 170 milliárd forint lehet az az összeg, amely bűncselekményekhez köthetők.”
Lázár szerint 76 milliárd forintos büntetést fizethet a kormány szocialista-liberális kormány vezetése miatt. Úgy véli, „nemzetközi baloldali bűncselekményről van szó”. A közbeszerzés megsértésével, csalással kötötték meg a kivitelezési szerződéseket. Egy kérdésre azt mondta: Demszky Gábor, Atkári János és Horváth Csaba szerinte a főszereplők, és az igazságszolgáltatás dolga lesz majd, hogy milyen döntés születik.
Az Alstom-ügyben már van büntetőügy, de ezért is feljelentést tesz a kormányt. Lázár bízik benne, hogy az OLAF nyilvánosságra hozza a jelentést. Nem a kormány volt a beruházó, őt csak tájékoztatták, ennek alapján teszi meg a feljelentést, így Lázár szerint a nyilvánosságra hozatal az OLAF kompetenciája.
A pályázat kiírója gyakran összejátszott a kivitelezővel – mondta Lázár, az OLAF által feltárt 58 szerződésre hivatkozva. Bár ez volt az országban az egyik legnagyobb beruházás, még sincs generálkivitelezője a projektnek, ami az OLAF szerint 65 milliárd kárt okozott az EU-nak és a fővárosnak is – mondta Lázár.
