Kriza: Gyarapodást és biztonságot ígérek minden miskolcinak!

234ostat

Gyarapodást és

biztonságot ígért a miskolciaknak Kriza Ákos polgármester a megyei kormányhivatal és a megyei kereskedelmi és iparkamara újévköszöntő rendezvényén hétfőn.

Demeter Ervin megyei kormánymegbízott köszöntőjében beszélt a hivatalt érintő szervezeti változásokról, aláhúzva, hogy a feladatok jelentős része átkerült a járási hivatalokba, kiemelten is a miskolciba. A célkitűzésük ezzel megvalósul, hiszen közelebb kerül az emberekhez az ügyintézés.

A megyei kormánymegbízott méltatta a megye javuló foglalkoztatási mutatóit, majd az előttünk álló fejlesztésekre rátérve rámutatott: hazánk legnagyobb értékű, közösségi TOP-beruházása a mintegy 150 milliárd forintos M30-as autópálya-fejlesztés lesz. Nem feledkezhetünk meg arról sem – folytatta Demeter Ervin –, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) a megye részesedett a legnagyobb összeggel: Miskolccal együtt 120 milliárdos nagyságrendű forrás jut a fejlesztésekre.
k
– Mindezek jól mutatják, hogy óriási lehetőségek előtt állunk, amik mindannyiunk javát fogják szolgálni – mondta a megyei kormánymegbízott.

– 2016 korszakváltó év volt Miskolc számára – emelte ki köszöntőjében Kriza Ákos polgármester. – A harmadik gyarapodó év volt az elmúlt 25-ből, aminek köszönhetően a város végképp maga mögött hagyta a leszakadó településeket, és most már a legfejlettebb megyei jogú városok közé tartozik Miskolc.

Olyan mutatókkal igazolta ezt a tényt a városvezető, mint például a munkanélküliek számának változása. Ismertette, míg 2010-ben több mint 12 ezer ember keresett munkát Miskolcon, addig a tavaly decemberi adatok szerint jóval 6 ezer alatt volt már a számuk.
kormanyhivatal_170109ml.jpg_19.jpg
Míg eddig a munkahelyek számának növelését jelölték meg a miskolciak, mint amiben még lehetne fejlődni, addig most már a magasabb bérek kerültek az első helyre.
– Miskolc gazdasága jobban pörög, adóbevételeink jelentősen, több mint 1 milliárd forinttal növekedtek 2016-ban. Ez megfelelő fedezetet teremt a béremelésre – húzta alá Kriza Ákos. – Körülbelül 6200-an dolgoznak a város alkalmazásában, közel 1 milliárd forintot fogunk fordítani a jövedelmük emelésére.

A városvezető szólt a folytatódó fejlesztésekről is, így megemlítette a Diósgyőri stadion rekonstrukcióját, a Selyemréti Strandfürdő fejlesztését, a Miskolctapolcai Strandfürdő második ütemének építését, a Diósgyőri vár bővítését, a főtér és a teljes várost lefedő kamerarendszer kialakítását.

– Gyarapodást és biztonságot ígérek minden miskolcinak! – zárta szavait Kriza Ákos polgármester.

minap.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű