Kérdezgetik miért fáj
nekem ez a kavicsos pénzbehajtó terület. Mondják irigylem mert nem az enyém lett. Nem nekem fial. Lehet, benne van a pakliban. Ám az igazság ennél egyszerűbb. Volt egy grandiózus terv, hogy elbontják a zsinagógát takaró betonerdőt. Egy kaput nyitnak a tér felé, szembe a katolikus templommal. S a túlzsúfolt immár kaotikus tér eme sarkában egy pázsitos kertet létesítenek. Olyat amilyet a nagyvárosokban szoktak. Egy zöld oázist. Szerintem , közakarattal még sosem késő. Ha egyszer önkormányzati képviselő lennék – csak ezért , bármilyen színekben – minden közgyűlésen szót kérnék. Egyszer valaki csak belefáradna ebbe.
Tessék mondani, melyik nagyvárosban lehetne ilyen bójákat kihelyezni belterületen, kiemelt övezetben, ott ahol a legélénkebb az idegenforgalom. Az elkövető a Centralholding, budapesti központtal. Nekik ott ez a szép.
Most tessék figyelni. Addig piszkáltam, míg lezárták a parkoló Déryné utcai végét. Most már szabályszerűen nem lehet végig dübörögni, nyáridőben porcsíkot húzni a parkolón át. Szabálytalanul viszont bármikor. A bádogbójákat kikerülne a pázsiton át – ott vannak keréknyomok – minden úgy zajlik mint korábban. A rendészek arra persze nem járnak. Nem nézegetik a felvételeket.
Humánus cég a Centrálholding. A mozgássérültek is beállhatnak a privát parkoló legvégére. Úgy, hogy csak oda leghátulra. Hadd gyalogoljanak a pocsolyában. Az ígért aszfaltozás ugyanis késik.
A röhej, hogy itt még egy hónapja a se ki se be hajtani tábla volt. Forgalom se ide se oda tilos címletű. Ha nem lármázok még mindig az van kint. A behajtás a díszburkolaton át zajlik. A folyamatos javítás meg a város pénzéből megy.


