Barkóczi Pista elintézte…

Demjén Ferenc: Itt születtem

, Diósgyőrben élt a családom, édesapám a Vasgyárban dolgozott. Sokáig nem laktunk itt, hiszen 4–5 éves lehettem, amikor Budapestre költöztünk. De a családi elbeszélések szerint hosszú ideig visszasírtam a diósgyőri fákat, kerteket, nem bírtam a fővárosi betonrengeteget. Ez később sem változott, mai napig a vidéki házamban érzem jól magam, közel a természethez, szabadon.

Más érzés Miskolcon koncertezni?

Demjén Ferenc: Igen, mindig fantasztikus érzés. Igazából a földijeimnek játszom, majdnem mintha hazamennék. Szeretem a várost, a környéket is, Miskolctapolcát, Lillafüredet. A Diósgyőri várban mindig élmény volt koncertezni… A miskolci strandon tanultam meg úszni, hiszen sok nyarat töltöttem a rokonaimnál… Hogy is mondjam, sok érzés, emlék, barát köt a városhoz.

Ha már a barátokat említette, akkor, ha jól tudom, egyik ezek közül Barkóczi István, a Fux Zrt. vezérigazgatója. Miskolci koncertjét is úgy hirdetik, hogy a 25 éves Fux bemutatja…

Demjén Ferenc: Igen. Istvánnal több mint tízéves a barátságunk, egyik koncertem után mutattak be minket egymásnak, majd többször is meghívott a boros pincéjébe, ahol sokat és jókat beszélgettünk. Rajta keresztül is sok minden köt a városhoz. boon.hu