Fico üzent a cigányoknak: „Elég volt a toleranciából”
Magyar Nemzet Online
 

Kemény üzenetet küldött a romáknak Robert Fico. A szlovák miniszterelnök pártja, az Irány – Szociáldemokrácia (Smer) kongresszusán azt mondta, a cigány telepeken rendnek kell lenni, s ez ügyben személyesen áll a rendőrség mögé, és kész konfliktust vállalni az ombudsmantól kezdve a nemzetközi szervezetekig mindenkivel, aki ezt kifogásolja.

„Nem toleráljuk tovább azokat az embereket, akik visszaélnek a szociális rendszerrel, akik zaklatják a törvénytisztelő polgárokat, zavarják a nyugodt életet a városokban és a falvakban. Elég volt a toleranciából” – idézte a pozsonyi Új Szó a kormányfőt, aki a politikai korrektséggel való leszámolást is elsődleges célnak nevezte. „Félünk valamit kimondani, mert nem polkorrekt, ám a másik oldal, a szélsőségesek és a radikálisok használják ezt a nyelvet, és hatalmas támogatást szereznek vele. A politikai korrektségnek nincs helye ezen a világon” – hangsúlyozta Fico. 

Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos, a kormánykoalíció részét képező Híd – Most alelnöke nyugtalanítónak nevezte Fico kijelentéseit. Peter Pollák korábbi romaügyi kormánybiztos szerint a miniszterelnök populista, a Smer pedig bejelentkezett Marian Kotleba szélsőséges pártjának szavazóiért.

szlovakromak.jpg

Grigorij Meseznikov elemző arra emlékeztetett, hogy Fico sosem volt politikailag korrekt. „Az idegengyűlölet azon szintje, amelyet a választások előtt tapasztalhattunk, nem emlékeztetett polkorrektségre. A romakérdés ennek a csomagnak a része. Ismét idegengyűlölő retorikára készülhetünk” – jegyezte meg.

Ján Baránek politológus ugyanakkor úgy véli, a romakérdés megoldását bizonyos szinten valóban gátolja a politikai korrektség. Kotleba pártjának sikere is annak köszönhető, hogy a roma telepek környékén élőknek gondot okoz az ott uralkodó helyzet. Fico szerinte kijelentéseivel nemzetközi trendet követ, amely Donald Trump győzelmével indult el. A populista erők a menekültválság miatt Európában is erősödnek, a politikusok pedig megérezték, hogy a lakosság is elfordulni látszik a politikai korrektségtől. 

Megszólalt Robert Kalinák belügyminiszter is, aki a miniszterelnöki üzenetet követve közölte: a belügyminisztérium és a rendőrség a jövő évtől külön figyelmet szentel azoknak a községeknek és városoknak, ahol problémásnak tartott, szociálisan hátrányos helyzetű polgárok és romák által lakott telepek vannak.

Ficónak korábban is voltak cigányokkal kapcsolatos kirohanásai. Már 2001-ben azt mondta, nem engedheti, hogy a romák a családi juttatások miatt szüljenek gyerekeket, hiszen ha ez így folytatódik, egymillióra emelkedhet a cigányok száma.