Dr. Tompa Sándor (DK) önkormányzati

képviselő elmondta: „Nehéz képviselő úr munkájának csúcsára juthat ezzel a rendeletmódosítással. Azt azért láthatjuk, ez csak tapolcai jelenség, és önöknek hat éve volt arra, hogy fellépjenek ezzel szemben, bevallom, mi is küzdöttünk azzal a családdal, akik ezt végzik évek óta Miskolctapolcán a Bencések utcában. Hogy ellenük egy teljes rendeletet hoznak, megmosolyogtató. Azt gondolom, ágyúval lőnek verébre…Kíváncsi lennék, hol zajlik még ez parkoltatás a városban. Ráadásul a területen tulajdonosváltás történt, lakópark épül majd, így igazából ki ellen irányul majd a rendeletmódosítás?”

Dr. Kiss János alpolgármester szerint ellentmondás van abban, amit Tompa Sándor mondott. „Az a hat év, amit nekünk felró, azalatt önök egy javaslatot sem tettek ezzel kapcsolatban” – hangsúlyozta.

Jakab Péter (Jobbik) frakcióvezető: „Azt tapasztaljuk, óriási az optimizmus a városvezetésnél a közbiztonság kapcsán, ez a lakóknál nem tapasztalható. Önök szerint javult a lakók szubjektív biztonságérzete. Az ügyészség adatai szerint azonban Miskolcon követték el a legtöbb garázdaságot, rablást. Hogyan érezhetik magukat biztonságban abban a városban, ami negatív rekordot állított fel garázdaság, rablás tekintetében. Önök azt állítják, a parkolófelhajtók büntetésével javul majd Miskolcon a közbiztonság. Értem én, hogy minden út Rómába vezet, de magyarázzák már el, ha eltűnnek a P betűs gyerekek, attól hogyan javul a közbiztonság.”

Dr. Kiss János alpolgármester reagált: „Ha valaki azt érzékeli, a városban szabad jogellenes, a jó erkölccsel ellenkező magatartást gyakorolni, akkor az ember ettől megijed. Ha elejét vesszk valaminek, ami zavarja az embereket, akkor bízik benne, más cselekmények sem történnek meg. Az ügyészség statisztikája nem városi, járási statisztika volt. Ha alaposan átnézte volna, akkor abból láthatta volna, javuló tendencia van Miskolc tekintetében. Nem vagyunk megelégedve, szeretnénk előrébb lépni, de azt visszautasítom, hogy negatívan állítsák be Miskolcot, azt a munkát, amit eddig a közbiztonság területén végeztünk.”

Dr. Tompa Sándor (DK): „A zárt ülés egyik napirendjéből látszik, vannak eszközei Miskolcnak a család ellen, ma ezzel kapcsolatban tárgyalunk egy fellebbezést, de akkor eddig miért nem tette semmit.”

Dr. Nehéz Károly (Fidesz) : „Az eddigi jogi lépések sajnos nem sok sikerrel jártak. Szabad-e ilyen kemény szankciót alkalmazni a parkoltatók ellen? Nincs más eszközünk. Nem egy család ellen, hanem mindenki ellen, akinek eszébe jutna, hogy ilyet csináljon.”  boon.hu