Balogh János szeptember

vége óta közlekedik egy 2015-ös évjáratú Audival. Az elnök  korábban elmondta, az autót nem fizették ki egy összegben, hanem 72 hónapos futamidőre szóló lízingszerződést kötöttek. Havonta csaknem százezer forintba kerül a kisebbségi önkormányzatnak a jármű, vagyis közel hétmillió forintot fizetnek érte. De ez még nem minden: a luxusautóhoz sofőr is jár az elnöknek, havonta 250 ezer forintos fizetésért szállítja egy megbízott sofőr, aki nem más, mint Balogh veje.

Az elnök szerint az Audi beszerzését a korábbi hivatali gépjármű rossz műszaki állapota és „közlekedésbiztonsági szempontok” tették szükségessé. Csakhogy kiderült, mindez nem igaz. A korábbi – Volkswagen Tiguan típusú – hivatali jármű állapotát ugyanis a Porsche Buda szakszerviz mérte fel október végén, és azt állapította meg, hogy nincs komoly műszaki problémája. A szakszerviz mindössze 166 ezer forintnyi szerelési költséget számolt fel – az ablaktörlőkarok cseréjéért –, azonban más elengedhetetlenül szükséges javítást nem állapított meg. Ráadásul az autó olyannyira nem lehetett rossz állapotban, hogy pályázat útján több mint két és fél millió forintért vásárolta meg a Porsche Buda. Az ügylet miatt egyébként nem csak a rendőrség vizsgálódik, hanem Budapest Főváros Kormányhivatala is törvényességi felügyeleti eljárás is indított.

Az autóbeszerzés pikantériája, hogy a Farkas Flórián miniszterelnöki biztos nevével fémjelzett Híd a munka világába program után a szervezet összesen 1,6 milliárd forintot kell hogy visszafizessen az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi), ami éves költségvetésének körülbelül a négyszerese. Abban az ügyben viszont az adóhivatal is nyomoz.

Eddig fél év alatt csupán tartozása 1,8 százalékát egyenlítette ki az ORÖ, azaz összesen 30 millió forintot. Igaz, a törlesztésre kirívóan méltányos feltételeket szabott a szervezetnek az Emmi. A megállapodás alapján a törlesztés első 11 hónapjában mindössze a teljes tartozás alig több mint 3 százalékát, vagyis összesen 55 millió forintot kell megfizetnie az ORÖ-nek. A tizenkettedik hónapban pedig több mint másfél milliárd forintot, egy összegben.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 12. 06.