Miskolc. Pofonvágta a vendégeket

A vádlott férfi Miskolc egyik szórakozóhelyén dolgozott, mint biztonsági őr. 2016. január közepén egy esti rendezvényen volt szolgálatban, amikor egy a belépőt szabályosan megvásárló fiatal férfit nem akart beengedni és őt hanyatt lökte. A férfi a földre esett, ahol a vádlott egy alkalommal fejbe rúgta. Másodszor már csak azért nem tette meg, mert a közelben állók rákiabáltak. Az atrocitást számon kérte a sértett férfi barátnője, akit a vádlott kollégája megfenyegetett, hogy elvágja a torkát, ha nem fejezi be. A fiatal nőben ez komoly félelmet keltett, de később zaklatás miatt magánindítványt nem terjesztett elő.

A sértett dobhártyája megrepedt a rúgás következtében. Sérülése 8 napon belül gyógyult.

Pár nappal később ugyanezen a szórakozóhelyen dolgozott a vádlott, amikor két vendég a segítségét kérte egy incidens miatt. A vádlott azonban őket lökdöste ki a helyiségből. Amikor kiértek, egyiküket egy fiatal férfit erősen pofon vágta három alkalommal is. A bántalmazás következtében a sértett az arcán 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett.

Egy hónappal később a vádlott egy ittas vendéget kísért ki a szórakozóhelyről. Ebben próbált neki segíteni az ittas férfi barátja. Ekkor a vádlott a segítő férfit minden ok nélkül ököllel kétszer arcon ütötte, miközben trágár szavakkal szidalmazta. A sértett rendőri intézkedést kért, de mire a járőr kiérkezett, a vádlott eltávozott a helyszínről.

A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség 3 rendbeli nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette és 2 rendbeli könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat és vele szemben felfüggesztett börtönbüntetést, valamint a személy és vagyonőri foglalkozástól eltiltás büntetést indítványozott.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű