Az Egyesült Államok megválasztott elnöke, Donald Trump egy őrült, és a muszlimok iránti gyűlölete csak segít majd az Iszlám Államnak, hogy újabb ezreket győzzön meg a csatlakozásról – ezt az Iszlám Állam egyik afganisztáni vezetője, Abu Omar Khorasani mondta a Reuters szerint.
„A vezetőink figyelemmel követték az amerikai elnökválasztást, de még minket is meglepett, hogy az amerikaiak megásták a saját sírjukat” – mondta Khorasani, aki Barack Obamát mérsékeltebbnek, és valamivel intelligensebbnek tart Trumpnál.
A Reuters szerint a táliboknak és az Iszlám Állam tagjainak nagyon jól jönnek majd a toborzásban Trump muszlimokra tett korábbi megjegyzései, elsősorban azokban a nyugati országokban, ahol már perifériára kerültek a muszlim fiatalok.
Trump tavaly felvetette, meg kellene tiltani a muszlimoknak, hogy beléphessenek az országba, de később ezen finomított, és azt mondta, csak átmenetileg vezetné be a tiltást az olyan országokkal szemben, melyek esetében a terrorizmus támogatása felmerült korábban.
