A „Négybetűs” után jön a „Borsodi Homályos”

33ter

MISKOLC. Szentgotthárdon

december 3-án adja elő utoljára Aranyosi Péter „Négybetűs szavak” elnevezésű, két éve futó, közel 70 előadást meg­élő estjét. A miskolci születésű humoristát kérdeztük.

A végéhez közeledik ez az önálló est. „Fáj ilyenkor a szív?” – kérdeztük.
– Egy kicsit igen, mert most már nagyon az enyém, szeretem, és jó előadni. Ahogy nézegettem, még olyan 10–11 előadásom lesz a „Négybetűsből”, december elején utoljára – mondta. – De nincs dráma, dolgozom tovább, hiszen azóta elkészült a következő önállóm Borsodi Homályos címmel, amihez zárójelben megjegyzem, a habos nedűnek – sajnos vagy nem – nincs köze.
A „Négybetűshöz” képest a „Homályos” abban mindenképpen más, hogy ez immár Péter barátairól, a Diósgyőrről és „a tudatmódosító szerekről és annak hatásairól szól az emberi szervezetre”.
A hétfői barcikai fellépés után megyénkhez legközelebb szombaton, Egerben látható és hallható a Négybetűs szavak. ÉM-JLI /eszakmagyar infó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű