Az orvosbárók ismét lenyomták a kormányt

Az egészségügyben egyelőre nem

vezetik be az úgynevezett kancellári rendszert, a területért felelős államtitkár hétfőn újságíróknak azt mondta, az erről szóló döntést elhalasztják 2018 áprilisa utánra.

Ónodi-Szűcs Zoltán úgy fogalmazott: „a kancellári rendszerről az új kormány dönt majd”.

Hozzátette: a kancellári rendszer kialakulásáig az Állami Egészségügyi Ellátó Központot (ÁEEK) fogják megerősíteni, erre négymilliárd forint jut.

Ónodi-Szűcs Zoltán a háttérbeszélgetésen azt mondta, a kancellári rendszer elhalasztását kudarcnak éli meg, azonban az egészségügyi rendszer működésében nem okoz komoly változást a halasztás.

Úgy vélte, ha nem lesz kancellári rendszer, akkor az ellátási párhuzamosságokat más módon kell majd csökkenteni az ágazatban, amihez valószínűleg pluszforrásokat kap majd a tárca.

A háttérbeszélgetésen szó volt a kórházi adósságról is, amelynek mértéke szeptember 30-ai állás szerint 60 milliárd forint, ebből a 30 napon túli lejárt tartozás 45,3 milliárd forint.

Az államtitkár jelezte, az adósság emelkedésének mértéke csökkent az utóbbi években, a korábbi havi ötmilliárdhoz képest az emelkedés mértéke hárommilliárd forint alatt van.

Konszolidációra szükség lesz – hangsúlyozta Ónodi-Szűcs Zoltán, hozzátéve, ennek mikéntje még egyeztetés alatt van.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű