Ülő börtönt ért Orsós János a Dzsaj Bhím buddhista közösség vezetőjének, Derdák Tibornak a sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnázium igazgatójának megverése a Pride felvonulásán

Ki kapucnis pulóverben

, ki kockás ingben érkezett, kit meg eleve rabruhában, fegyveres rablásért kapott fegyházból hoztak hétfőn a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) épületébe, a Pride-felvonulókra támadó gárdisták ügyének ítélethirdetésére. A 2013 eseményekkel akkoriban tele volt a sajtó: úgy harminc fős, főleg fekete ruhás, bakancsos, katonai alakzatban mozgó csoport támadt a Szent István körút és a Bihari János utca sarkán három emberre, akik hazafelé tartottak a felvonulásról. A három embert, Orsós Jánost, a Dzsaj Bhím buddhista közösség vezetőjét, Derdák Tibort, a sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnázium igazgatóját, azóta Prima Primissima díjjal kitüntetett szociológust és harmadik társukat, Glonczi László szidalmazták, ütötték, rúgták. Glonczi már a földön feküdt, magzat pozícióban, mikor még mindig rúgták.

megszületett végre az elsőfokú ítélet: öt gárdistát bűnösnek találtak közösség tagjai elleni erőszakban és testi sértésben. Ketten letöltendő börtönt kaptak.

index.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű