Bezárta a kutyát, ki-be járkált a házból és telefonált is Győrkös István, mielőtt egy lövöldözés során fejbe lőtte a Nemzeti Nyomozó Iroda főnyomozóját, Pálvölgyi Pétert

Győrkös István házához október 26-án reggel hét rendőr – négy nyomozó és három tűzszerész – érkezett, hogy a házkutatási határozatban foglaltak szerint illegálisan tartott fegyvereket, köztük gépkarabélyokat keressenek. Úgy tudjuk, a határozatban nem csak Győrkös István neve szerepelt, bár célszemély nem volt, hiszen a ház, vagyis „az objektum” átvizsgálása volt a cél.

A hvg.hu értesülése szerint Győrkös nem kezdett egyből lövöldözni. Be akarta zárni a kutyát, aztán nem akarta beengedni a rendőröket, közben többször ki-be ment a házból, még telefonált is. Forrásunk szerint Győrkös nem ideológiai okokból nyitott tüzet (korábban ő is nyilatkozott arról, hogy magyar rendőr, magyar katona nem lehet ellenség), hanem valószínűleg lelki okokból szakadt el nála a cérna.

Győrkös István profiljáról valószínűleg már dossziényi adat áll a rendőrök rendelkezésére, ez segítséget nyújthatott ahhoz is, hogy egy vele kapcsolatos rendőri intézkedést hogyan célszerű végrehajtani. Kérdés, ebben szerepelt-e, hogy Győrkös ilyen lobbanékony lehet, vagy reakciója teljesen kiszámíthatatlan volt. Az is előfordulhat, hogy a konfliktuskezelés nem volt hatékony az intézkedés során, de ezek olyan kérdések, amelyekre az NNI belső vizsgálata adhat majd választ.

Védekezés: Nem felfegyverzett férfihoz mentek, csak fegyverekkel teli házhoz

A hvg.hu úgy tudja, főosztályvezetői szinten született a döntés a házkutatási határozat jóváhagyásáról, vagyis egyebek közt arról, hogy nincs szükség a TEK értesítésére. Ez a döntés szembemegy a vonatkozó kormányrendelet utasításaival. Ezt több forrásunk is megerősítette, ám egyik forrásunk szerint ennél magasabbra is érhet az ügy.

A hvg úgy tudja, most azzal indokolják a döntést, hogy elfogásról nem volt szó a határozatban, csak egy objektum átkutatásáról, ilyenkor pedig nem kötelező a Terrorelhárítási Központ értesítése. Árulkodó, hogy az NNI is tudhatta, hogy komoly arzenál lehet a házban, hiszen a nyomozói csoporttal tűzszerészek is érkeztek. hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű