Az alapszakasz első harmadának utolsó játéknapján, a novemberi válogatott hétvége előtt rendezték a kelet-magyarországi Mol Liga-derbit, amit elkereszteltek Cívis–Borsod rangadónak. Sportágnépszerűsítő reklámfogásként a Jégcsarnok első száz felnőtt jegyének tulajdonosa debreceni páros kolbászt és Borsodi sört kapott ajándékba.
A csapatok idén már kétszer találkoztak, letudván a sorozatban esedékes miskolci meccseket – mindkétszer a címvédő Jegesmedvék nyertek, egyaránt két góllal.
A DHK Orlov kapus érkezése óta nem szenvedett vereséget, s az orosz hálóőr önmaga is remekelt: eddigi 3 meccsén, 180 perc alatt mindössze 4 gólt kapott. A DHK magyar játékosai az UTE elleni meccsen bizonyították, ha a légiósok nem szereznek gólt, a helyükre lépnek: Németh Attila például 2+1 ponttal zárta a péntek estét.
A Jegesmedvék nyolc fellépés óta veretlenek, viszont a legutóbbi három meccsükből kétszer csak hosszabbításban gyűrték le aktuális ellenfelüket, a Fehérvári Titánokat és a Ferencvárost.
Jól kezdett a borsodiak elleni rangadón a DHK (szokás szerint). Koszourov egyenlő létszámos helyzetben szerezte meg a vezetést – más kérdés, hogy az első két harmadban ritka volt az ilyen szituáció, hiszen legtöbbször emberhátrányos játékkal kellett kivédkezni a miskolciak akciót (a hazaiak 12, a vendégek 6 percet töltöttek a büntetőpadon). Rohamoztak rendesen a látogatók, 21-3 volt a második harmadban a kapura lövési mutató, ám Orlov kapus vezetésével a debreceniek állták az ostromot.
A küzdelmes, nagy csatában negyven perc elteltével is maradt a focieredmény, az első harmadból hozott egy gólja jóvoltából a DHK kezdte előnyből a záró szakaszt.
Ebben a húsz percben annyit változott a játék képe, hogy a Jegesmedvék továbbra is sokat játszottak emberelőnyben (végül ők 10, a DHK 26 perc büntetéssel zárt), 18 alkalommal zúdítottak lövést Orlov kapus ketrece irányába, ám gólt a debreceniek ütöttek, egyenlő létszám mellett. Az 58. percben Berta Ákos talált be a miskolciak kapujába, kialakítva ezzel a végeredményt. A borsodiak hét egymás elleni nyertes mérkőzés után kaptak ki újra a Debreceni Hoki Klub csapatától, valamint megszakadt nyolc meccses veretlenségi sorozatuk az idei Mol Ligában.
Ami a debreceni produkciót illeti: csapatmunka volt ez a javából, ám kiemelt dicséretet érdemel Jevgenyij Orlov, aki 47 lövést tett ártalmatlanná, s nagy szerepet vállalt a bravúrgyőzelemből Berta Ákos is, hiszen góllal és assziszttal segítette az együttest. dehir.hu
