Miskolc nem hajol le 10 milliáért

 300 millió forintos pályázatot írtak ki a közelmúltban a zártkertek művelésének támogatására. A miskolci önkormányzat pályázott, mire számíthatnak a perecesi zártkertek tulajdonosai? Erről érdeklődött Vajda Klára a múlt heti, miskolci közmeghallgatáson.

Az önkormányzat szakembere elmondta, tudtak a pályázati lehetőségről, de nem éltek a lehetőséggel. Ennek oka pedig az, hogy kizárólag önkormányzati tulajdonú zártkertekre írták ki, és egyszeri, 10 millió forintos összeget lehetett volna elnyerni, ami – a szakember szerint – nem jelent hosszútávú megoldást ezen kertek művelésére. Hozzátette azt is, az önkormányzat keresi a megoldást arra, hogy a zárt kertek hosszútávú művelése, gondozása megoldott legyen.

Miskolcon lehet
– Azt hallottuk, törvényi szinten meg akarják tiltani az avar­égetést, szeretnénk, ha a városvezetés tiltakozna ez ellen – ezt is Vajda Klára vetette fel a közmeghallgatáson. Azt a választ kapta, hogy az avarégetést csak ott tiltották meg, ahol az önkormányzat erről másképp nem rendelkezett. Éppen ezért Miskolcon ősszel és tavasszal lehetőség van az avarégetésre. boon.hu infó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű