Ezek mennek a Facsén. .. küldd le a minisztert, hozd föl az aranyat!

Ildikó CzigányAzt kérdezed, milyen egy átlagos napom? Nos, átlagos nincs. Ünnepnapok vannak. Mindennapi csodák. Ahogy a MIG 29-esből kiszálló pilóta mondta a moszkvai légi bemutató után: „Prázdnyikom”.
Aztán kimegyek a kertbe szemrevételezni a Nyúl-Zelandit meg a többieket. Az előbbi vörös baknyúl, az említett szigetről. Egyszer húsvétkor, valami éjjeli útról jöttem haza kissé fáradtan. Azért kiszaladtam a falusi piacra tornacipőt venni. De helyette egy vörös baknyulat hoztam. Egy órával korábban még nem gondoltam volna, hogy valaha nyulam lesz! Hirtelen ötlet volt. Így aztán – mivel cipő helyett jött – el is neveztem Nyúlcipőnek. Most már van egy fekete Kamillája is: akkorák a fülei, hogy nyugodtan ki lehetne dobni az AN 2-esből, leejtőernyőzne a füleivel.
– Cirrusz! – üdvözlöm a hátamra lépő macskát. – Remélem, ma nem hímezel ki a karmocskáiddal!
– Na, gyere, te helyben termett cica! Aki itt született, itt érett meg élő „gyümölccsé”.
Milyen érdekes. Született és még teremtmény is. Egyszer csak előbújt az anyukájából, rezgő-ragacsosan, megszeppenve, és egyúttal ez a Teremtő ünnepélyes tette volt! Prázdnyikom!
*
– Mikor is kell elvonulnunk innen?
– 07. 25-kor! Még van idő.
Pilótatársam és Mesterem unatkozva kinyújtja cipőtlen lábát és hátradől a székében. Egy percnyi alvás után hirtelen ül fel, mint akit „kilőtt” a katapult-szék.
– Hol vagyunk? Süllyedjünk! – jegyzi meg gyorsan, szent szokásrendünk szerint.
De még nem süllyedünk. A földön állunk.
– Legalább a kávéfőző gépet indítsuk el…
Bólintok és indítom a segédhajtóművet, ami a földön árammal és levegővel látja el a repülőgépet, utóbbi okán lehetővé téve egy jó tejeskávé elfogyasztását.
A békés reggelben kis mozgolódás támad.
Felrohan a rampás:
– Tudtok a résidőről? Negyven perc késés!
– Addig ne hozzátok az aranyat!
– De már itt van!
Kinézek, valóban ott ácsorog egy ismeretlen autó.
– Talán negyven percig üljek a tíz kiló aranyon?
Zaklatott kislány ront be:
– Egy poggyásznak nincs meg a gazdája! Ellenőrizni kéne a poggyászokat!
– De a miniszter is itt ül a gépen… zavarjam le őt is?
Ebben a pillanatban csendesen esni kezd az eső.
– Nem… azaz… küldd le a minisztert, hozd föl az aranyat!
– Lekéssük a résidőt a poggyász ellenőrzéssel!
– Nem akarok beleszólni – mondom –, de két perc múlva itt a zivatar. A pálya túlsó végén már szakad…
Egymásra nézünk négyen és nevetünk. Arany, résidő, miniszter, zivatar és még egy poggyász-check is! Ez már „több szerencsétlen körülmény egyidejű találkozása…”
Végül csak „felhúzzuk a horgonyt”, kisüt a nap, ülök az aranyon. A gurulóút kereszteződésében Jani barátom vesztegel. Délre ők is itthon lesznek – észrevétlenül jövünk-megyünk –, de ő előkap egy fehér asztalkendőt, és könnyeket színlelve integet vele az ablakból.
– Isten veled – biztatom én is elcsukló hangon a nevetéstől.
Paródiánk szentül komoly.
Kiérünk a küszöbhöz, gépünk, mint egy ugrásra kész oroszlán toporog „tappancsain”: a gázkarok már feltolva, a fékek még fognak – aztán kiömlik az Erő!
Hópehely. Napsugár. Virágszirom