A Mészáros és Mészáros Kft. az észak-magyarországi régióban dolgozhat majd más cégekkel közösen 2020-ig

A Nemzeti Fejlesztési Programiroda (NFP) március közepén írt ki hat regionális, egyenként 70 milliárd forint keretösszegű tendert a 2020-ig a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében megvalósítandó szennyvízelvezetési és -tisztítási, hulladékgazdálkodási, és ivóvízminőség-javító beruházások kivitelezésére.

Már a tender kiírásakor egyértelmű volt, hogy a nyertesek nagyon jól fognak járni, mert a megbízás négy évre szól. Magyarországon korábban még soha nem volt ekkora értékű közbeszerzés, emiatt a kiírás ellen több ellenzéki párt is azonnal tiltakozott, mert szerintük a kormányzat így akarja több száz milliárd forinthoz juttatni a csókos cégeket.

Az EU-s közbeszerzési értesítőben október 15-én megjelent eredménytájékoztatók alapján a félelmek nem voltak alaptalanok. Az NFP ugyanis közzétette, hogy a hatból négy régióban kik nyerték a térségenként 70-70 milliárd forintos keretösszegű közbeszerzéseket.

A felcsúti polgármester cége, a Mészáros és Mészáros Kft. az észak-magyarországi régióban dolgozhat majd más cégekkel közösen 2020-ig.

A térségenkénti nyertesek

1, Észak-magyarországi régió: Hódút Kft., Swietelsky Magyarország Kft., Penta Általános Építőipari Kft., M-E 2020 Konzorcium (Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft.)

Bővebben itt.https://blog.atlatszo.hu/2016/10/itt-vannak-a-420-milliard-forintos-epitoipari-gigatender-elso-nyertesei/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű