Tisztázzuk, a Déli Hírlapnak ebben
az időben két nagy tulajdonosa volt. A városháza, az önkormányzat 51 százalékban, dr. Csomai Zoltán cégei meg olyan 48 százalékot birtokoltak. A maradékon mi a kft alapító osztoztunk, minimális önrésszel. Igazából azok akik idejében eladták a részvényüket jól jártak, még akkor is ha névértéken kapták meg. A többiek végül ezt elvesztették. Mondhatnak rám amit akarnak, kígyót békát emlegetve , de máig se gondolhatják azt, hogy a lap elvesztése, elveszejtése szándékos volt. Ma már nem titok, hogy általam nagyra becsült szakmai példaképem, első főnököm Bekes Dezső mint ügyvezető óriási veszteséget hagyott maga után. Amikor 1992 telén átvettem a kiadót a hiány harminc millió forint volt. A kimutatható. Ami akkoriban horribilis összegnek számított egy olyan cégnél amelynek se nyomdája, se terjesztési hálózata sincs. Bérelt székházban szorongtunk, s ahogy nőttek a költségek úgy húzódtunk össze mint a giliszták. Ezt a vesztességet abban a helyzetben sose tudtuk kigazdálkodni. Közben a csontvázak egyre másra hulltak még ki a szekrényből. Tessék elgondolni, hogy elődöm aki a szakma nagymestere volt, de a gazdálkodás nem volt az erőssége ebben az állapotban még egy újabb lapot indított Egerben. Hajnali Hírlap címen. Kódolt volt a bukás. S nagy volt utána fűst. Ott hevesben akkor összeért a bajszunk az Axel vezetőivel. Emlékszem volt egy tárgyalás amelyet részükről egy Grönig nevű úr vezetett. S mi, hogy hogy nem folyamatosan csak Göringnek becéztünk. Szóba került, hogy elhúzzunk a megyéből a lelépésért fizetnek. Nem is keveset. Hiába böködtem a főnökömet, hogy ennél jobb ajánlatot nem kapunk. Nem engedett a huszonegyből. Azóta is ha Egerben járok mindez élénken eszembe jut.
S akkor ott maradtunk magunkban. Ilyenkor a legjobb terv, hogy megkeressük a ránk támadók ellenségeit. Bejelentkeztem a PLT vezetőjéhez, mondván csatlakoznánk a a csoportjukhoz. Egymagunkban ugyanis kiestünk a nagy reklámokat szállító ügynökségek kegyeiből. Durván csökkent a bevétel. A Pannon lapok ránk se rántott. Az Axelnél viszont rögtön szerencsénk lett. Bayer József vezérigazgató komolyan vett és már telefonon egyeztetünk a jövőnkről. Mint az Axel ki tudja hányadik újságja kaptuk a nagy reklámokat. Persze nem ingyen. Tejelni kellett belőle. Ám ez is több volt mint a nagy semmi. Talán csaknem két évig tartott a frigy. S már úgy tetszett, hogy csak révbe értünk s minden így marad míg meg nem halunk. Minket már csak az ásó kapa s a nagyharang választhat el a nagy testvértől.
Mígnem egy szép tavaszi napon kaptam egy telefont Bayer úrtól.Úriember volt, nem úgy mint a Népszabadságos nagyvezér. Jelezte, készüljünk fel az önálló mélyrepülésre. Olyan ajánlatot kapott amit nem utasíthatott vissza. S mióta a főniciai zsidók feltalálták pénzt ez uralja a világot. Nincs rokonság, barátság ha erről van szó. Megértettem. Tudtam, hogy a következő hónapokban naponta kapok egy reklamációt a hirdetéseink megjelentetésével kapcsolatban. S ez addig megy amíg betelik a pohár s szakítanak velünk. Nagy gesztus volt ez Bayer úr részéről. Ugyanis ezzel egy időben egy asztalhoz ültetett minket és az Észak tulajdonosait. S innentől egyre érdekesebb lesz a téma . Ha az Északhírnök szokása szerint ezt is megszellőzteti mindenkinek eszébe jut még valami ezekről a fárasztó hónapokról. Foly. köv.szantograf.hu
