Csaba FazekasNagy hatalmú
miniszterelnökünknek sikerült bekerülnie nemcsak a történelemkönyvekbe, hanem (figyelem!) főnévi igenévként már egy értelmező kéziszótárba is. Újabb határvonal, egy cseh szótárban szerepel az „orbanizovat” ige, nyilván azért, mert használják. (Ahogy az angol „orbanization” illetve a német „orbanisierung” is már elterjedt, csak nálunk szemérmeskedünk a megfogalmazással, mindegy.) Mondanám, hogy egy újabb pont, ahol meg kellene állni és egy pillanatra elgondolkozni, de már volt ilyen pár (elszalasztott) pillanat, és most már jó ideje úgyis mindegy, nincs visszaút. A kb. „orbánolni” ige jelentése a szótár 2015. szeptemberi bejegyzése szerint: „élesen harcolni a bevándorlók ellen, idegengyűlöletet és a menekültektől való félelmet terjeszteni, egy magyar politikus, Orbán Viktor után”. Jaj.
