Amíg a csaknem félszáz ember várakozott, Csikós Mariann és Tyetyák Zoltán folyamatosan szóval tartotta őket. Meghallgatták a problémáikat, tanácsot adtak nekik. Na meg persze jó szót…
„Két évvel ezelőtt alakult meg a Miskolcnak Hangja Van! civil csoport. Az internetes adó elleni tüntetésre szerveződtünk össze, de az idő során egészen más irányt vett a tevékenységünk” – mesélte Tyetyák Zoltán, a csoport egyik tagja. Felelevenítette a legnagyobb vihart kavart rendezvényüket, amikor is a miskolci Szent István téren ételt osztottak a szegényeknek.
– Azóta folyamatosan próbálunk segíteni a rászorulóknak havonta egyszer, általában hó elején vagy végén, amikor a legnagyobb szükség van rá, megtartjuk az Egy tányér a szeretetért közösségi ételosztásunkat. Mindig meleg étellel segítjük az embereket, azt gondoljuk, zsíros kenyér, tea máshol is jut nekik – mondta Tyetyák Zoltán.
Félszáznál is többen
A Miskolcnak Hangja Van! csoport mindezt saját pénzből és adományokból szervezi. Leginkább olyan helyekre mennek, ahol sok a rászoruló, hajléktalan, szegény ember. Ételosztásaikon félszáznál mindig többen vannak. „Azért közösségi ételosztást szervezünk, mert szeretnénk, ha ezek az emberek megértenék, együtt, közösen sokkal többet tudnak elérni, sokkal inkább tudják képviselni az érdekeiket. Most először, a szombati eseményen éreztük azt, hogy végre már nem csak velünk, hanem egymással is beszélgettek” – tette hozzá a csoport képviselője.
Megtudtuk, nem csak ételt adnak az embereknek, Mariann például ügyintézésben is próbál segítséget nyújtani. boon.hu
