Attila GatiNézem a légikatasztrófák sorozatot. Addig nem nyugszanak, míg a szerencsétlenséghez hozzájáruló valamennyi körülményt fel nem derítik, és sokszor tucatnyi módosítást javasolnak a légiirányításban, a repülőgépek felszerelésében, a pilóták képzésében, stb. Teszik mindezt azért, hogy elkerüljék a hasonló eseteket, tehát elsősorban nem az a lényeg, hogy börtönbe kerüljenek a felelősök, hanem hogy biztonságosabbá váljon a lgi közlekedés.
Nézem a Kékfényt. Hét év után sincs felelőse a miskolci paneltűznek. Tudjuk, hogy az önkormányzat tisztára pucolta a helyszínt, ami lehetetlenné tette a tűzvizsgálat lefolytatását, a tűz okának feltárását, de ezt akár holnap ismét megteheti, hisz nincs felelős. Tudjuk, hogy a kommunikációval is bajok voltak, mert nem jutott el a segélykérés az emeleteken bóklászó tűzoltókhoz, de a bírónő szerint nincs ok-okozati összefüggés a halálesetekkel. Talán rajta vagy egy közli hozzátartozóján lehetne tesztelni, hogy 5 perc helyett 45 percig nyelheti a füstöt, hátha másképp vélekedne. . Mert megtehetik, hisz senki nem felel azért, ha az infó nem jut el a mentésben részt vevő tűzoltókhoz. A szigeteléssel is bajok voltak, de talán szakszerű szigetelés esetén is meghaltak volna az áldozatok, azaz továbbra is lehet barmolni, gányolni szakszerű munkavégzés helyett, hisz meg lehet tenni következmények nélkül még akkor is, ha halálos áldozatok vannak. Orbán meg naphosszat Brüsszelnek üzenget, most meg épp meccset néz na nem a TV-ben, hanem a helyszínen. Mert idehaza minden a legnagyobb rendben van, már csak a migránsokat kell kiutálni, és a meccset megnyerni, utána azonnal ideér a Kánaán. Az a tejjel-mézzel folyó.
