Én nem járok helikopterrel.
Interjú Balog Zoltánnal
Biztosan nem engedhetne meg a miniszteri fizetéséből egy hétvégi helikopterezést Balog Zoltán. Az emberi erőforrások minisztere az Indexnek adott interjújában azt mondta, Rogán Antallal ellentétben nem is jár helikopterrel.
- Szerinte ugyanakkor Rogánnak nem kell lemondania, mert a magánszférába tartozik, hogy ki mire költi a pénzét.
- Balog Zoltán szerint erre a kormányra, mint testületre, kimondottan jellemző a puritánság.
- Balog kitérő választ adott arra, hogy beszélt-e Orbán Viktorral arról, hogy ő lesz 2017-től a köztársasági elnök.
- A miniszter máshova tette volna a hangsúlyokat a kvótakampányban. Szerinte nem gyűlöletből, hanem az utódok iránti felelősség miatt kell elutasítani a menekültek betelepítését Magyarországra.
- Bevallotta, ha megkérdeznék a kutatók, hogy elfogadna-e egy pirézt a szomszédjának, nemmel válaszolna.
- Balog szerint csak akkor lehet hiteles az elutasításunk a migrációra, ha az itt élő romáknak és szegényeknek valódi felzárkózást tudunk kínálni. Minisztersége alatt szerinte jobb lett a romák helyzete.
- A budapesti szuperkórház helyszíne heteken belül eldől. Már csak két kelenföldi helyszín van versenyben az autópálya két oldalán. A SOTE gyermekklinikáját Budára telepítik át a szuperkórház mellett felépülő új, 21. századi épületbe.
- Az interjú csütörtökön, a Népszabadság kiadásának felfüggesztése előtt történt. Ez utóbbiról utólag megkérdeztük a minisztert, de nem kívánt reagálni rá.
- http://index.hu/belfold/2016/10/10/balog_zoltan_orban_viktor_menekultvalsag_rogan_antal_lazar_janos_emmi_szuperkorhaz/
