Szedi-e rendesen a gyógyszert, sportol-e, illetve milyen a páciens anyagi háttere

Az dicsérendő, hogy a kormány szeretne javítani az egészségügyön, de az is jogos felvetés az orvosok részéről, hogy a törzskarton kitöltése jelentős pluszmunkával jár” – fejtette ki az elnök. Hozzátette: a háziorvosoknál jelenleg is van betegkarton, amin vezetik, hogy kinek milyen betegsége van, milyen gyógyszert szed. Az új rendszer azonban rákérdezne arra is, a családban milyen betegségek voltak, szedi-e rendesen a gyógyszert, sportol-e, illetve milyen a páciens anyagi háttere, elégedett-e ezzel, van-e munkája, egyedül él-e, dohányzik, iszik, és ha igen, akkor szeretné-e ezek mennyiségét a jövőben csökkenteni, tehát a beteg személyes hozzáállásáról is ad információkat a kérdőív – sorolta dr. Poncsák Csaba.

– Tehát az egészségügyin túl szociális kérdések is kerülhetnek a törzskartonba, amit a háziorvosoknak a minisztérium felé is meg kell küldeniük – hiszen három év után ebből készül végül egy, a teljes lakosságot felölelő egészségtérkép. Ha az a cél, hogy ezek a betegadatok később egy nagyobb rendszer részei legyenek, azaz a szakrendelőknek, kórházaknak is legyen rálátásuk ezekre az információkra, ez adatvédelmi kérdéseket is felvet – mondta az elnök. – Az elmúlt időszakban számos fejlesztést hajtottak végre az egészségügyben, ha ez is egy többlépcsős reform első foka, akkor azt meg kell lépni.

Persze – folytatta dr. Poncsák Csaba – az biztos, hogy ez többletmunkával jár. Egy betegre 30–40 percet rá kell majd szánni a törzskarton kitöltésénél. „Az új rendszer bevezetését 2017. januárra helyezték át, ami szintén nem szerencsés, hiszen akkor még zsúfoltabbak a rendelők az influenzajárvány miatt. Ha pedig egy-egy betegre több időt szánunk, az a beteg–orvos és beteg–beteg kapcsolatot is ronthatja” – vélekedett. boon.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű