Kapóra jön, hogy az Abuczki
József vezette kereskedelmi felügyelőség éppen akkor vizsgálja a megye maszek autóalkatrész-üzleteit. Mindössze négyen vannak, a miskolci Babus, a Dombóvári, a Wittmer és a mezőcsáti Szilágyi bolt. Az első hármat elkaszálják az ellenőrök. Keményen pellengérre állítják őket. Még a városi és a megyei pártbizottság napirendjére is felkerülnek. A vád gyenge. Felróják nekik, hogy ők is az állami kereskedelemtől szerzik be az árut, és felárral adják tovább. Hogy miként kapják meg nagy tételben az Autókertől, azt már nem firtatják. Az viszont kínos, hogy például az összes első sárvédőt egy az egyben lepasszolják a maszekoknak. Dúl az ideológiai vita. Kollégáim felvetik, vajon szükség van-e minden utcában egy autókereskedésre. Igazából nem jut eszünkbe, hogy ha csak egy helyen tartanának alkatrészeket, akkor se lenne elegendő. Vagy ha mégis, ki az bátor és merész kolléga, aki a szocialista piacgazdálkodás hiányosságaira vezetné vissza a probléma forrását?
Rendszerváltáskor mindhármukat megkövetem. Az idősebb Babus úr még egy megérdemelt, csupa jókívánságokkal teli cifrát is mond. Akar-e róla beszélni alapon kitárgyaljuk a múltat. És békésen lezárjuk.
Mindannyian tudjuk, nyakunkon egy más világ. Megjön a bécsi Bárdi, aki 24 órán belül minden kocsihoz leszállítja a hiányzó alkatrészt. A japán gyártmányúakra külön cég szakosodik. Megnyílnak a márkakereskedések, ahol a központi raktárakból számítógépes rendszerből rendelhetünk.
Miskolcon Burján Ferenc – korábban a Sötétkapu melletti alkatrészboltot vezette – utolsó mohikánként őrzi a szakma becsületét. Pesti úti üzlete igazi vegyeskereskedés, az autóillatosítótól az ablaktörlőig mindent kínál. Bár, ki tudja, meddig. A bőséggazdálkodás már nem igazán a kisboltok biznisze…
Szánt Pista jegyzete a csütörtöki Észamagyarban
