A rendőrség azzal gyanúsítja
a nő férjét, hogy megölte és ledarálta a feleségét. Közvetlen bizonyíték híján azonban könnyen előfordulhat, hogy felmentő ítélet születik.
A gyógymasszőrként dolgozó Kovács Judit 2014. május 27-én tűnt el mosonmagyaróvári rendelőjéből. A nő férjét, N. Jánost néhány nappal később őrizetbe vették, a rendőrség azzal gyanúsítja a hentes végzettségű férfit, hogy megölte Juditot, testrészeit ledarálta, majd elégette. Az áldozat édesapja nyilatkozott a Borsnak.
„Nem sokkal eltűnése előtt, májusban találkoztam utoljára a lányommal.
Judit félt a vejemtől, a házasságuk már rég megromlott, de vissza akart költözni a közös házba, nem bírta a gyerekei nélkül. János hallani sem akart erről, szerintem ezért végzett a lányommal.
Én figyelmeztettem Juditot, azt mondtam neki, „nem vagy te normális, vissza ne menj ahhoz az emberhez”. Aztán, amikor Judit eltűnt, éreztem, hogy nagy a baj. János kezén sérülések voltak, biztos voltam benne, hogy valamit tett a lányommal. A mai napig a fülemben csengenek Judit szavai. Egyszer azt mondta nekem:
Apa, ti nem tudjátok, mire képes János. Majd csak akkor jöttök rá, hogy milyen ő valójában, amikor már eltett láb alól”.
Az apa tisztában van vele, hogy az orvosszakértők gyakorlatilag semmilyen értékelhető bizonyítékkal nem szolgálhattak.
A telefonos cellainformációk azonban igazolják, hogy János és Judit egymás közvetlen közelében tartózkodtak a lányom eltűnésekor.
„Ez egyben cáfolja az alibit is, amit a vejemnek igazolt a lánytestvére. Reálisan gondolkodó ember vagyok, így azt gondolom, hogy amennyiben elítélik Jánost, akkor sem fog többet kapni tizenöt évnél”.
A bíróságon a szakértők azt mondták, hogy
sem a halál oka, sem a halál ideje nem állapítható meg.
Harmincnyolc maradványt vizsgáltak, köztük máj-, szív-, tüdőmaradványokat, kizárólag azt tudták megállapítani, hogy Kovács Judittól származnak.
A férfi pincéjében lefoglalt késeken nem bukkantak Judit DNS-nyomaira, a szakértők nem zárták ki, hogy az eszközöket valamilyen savval tisztították meg.
A férfi kocsijának csomagtartójában ugyan megtalálták Judit DNS-nyomait, ám ez semmit sem bizonyít.
Rendelője előtt megvárta feleségét, megölte, holttestét a csomagtartóba rejtette.
„A pincében lévő húsfeldolgozó helyiségben a holttestet feldarabolta. A lágyrészeket az elektromos húsdarálóval ledarálta. A holttest darabjait és a csontokat műanyag zsákokban berakta az autóba és elszállította. A következő napokban a feldarabolt holttestet égésgyorsító, aromás hígító segítségével próbálta elégetni. A használt eszközöket sósavval kezelte. Az el nem égett szív, tüdő, máj, izomzat, bőr, hámszövet maradványait a közeli réten szétszórta” – közölte vádiratában a Tatabányai Törvényszék.
A keddi tárgyaláson szakértőket hallgattak meg, orvosszakértőt, patológust és DNS szakértőt. Elhangzott: a maradványokból olyan kevés maradt meg, hogy sem a sérülések sorrendjét, sem az elkövetés eszközét nem lehet pontosan megállapítani.
„A tárgyalás novemberben perbeszédekkel folytatódik. Ezután várható ítélet az ügyben. A vádlott tettéért életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat” – mondta dr. Szabó Ferenc sajtószóvivő.
