Ezek mennek a Facsén… Szeretettel várok mindenkit, akinek jogi problémája, megoldandó feladata van. A lehetetlen – nem létezik

Laszlo NemethVan igazság és van igazságszolgáltatás avagy gondolatok az elmúlt évekről egy borús nyárvégi reggelen. – Kicsit több, mint két és fél éve egy korábbi ügyfelem (egy parkolási cég) vezetője feljelentett az ügyészségen, bejelentést tett az ügyvédi kamaránál és indított velem szemben három polgári pert. Az akkori hírek szerint nem tudtam „elszámolni” 35 ezer darab parkolási üggyel és az én ügyem volt az év (2014) parkolási ügye. Az ügyészség a nyomozást hosszú hónapok után megszüntette, meg sem hallgattak, sem tanúként, sem gyanúsítottként. Az ügyvédi kamara I. és II. fokon is elutasította a panaszt. A három polgári perből egyet akkori betegségem miatt elvesztettem, az ebből eredő kötelezettségeimnek eleget teszek. Egyet a bíróság tárgyalás nélkül elutasított, annyira képtelen volt az egész kereseti kérelem. A számomra legfontosabb kártérítési ügyben tucatnyi tárgyalási nap és kilométeres beadványok után a bíróság úgy döntött, hogy a volt megbízóm által követelt több mint 2.000.000 forintból összesen 4.270 Ft-ot kell megfizetnem. Az ügyvédi tevékenységemet elemző vizsgálatokra és az ellenem folytatott perekre súlyos milliók mentek el, közpénzből. Visszatérő eposzi jelzőként, az ’50-es években kitelepített nagyszüleim unokájaként (az Államvédelmi Hatóság a nagyapámat a mai Terror Háza pincéjében tartotta fogva) szigorúan szóban azt is megkaptam (egy magát kereszténynek és demokratának valló közéleti személytől), hogy komcsi vagyok, meg balliberális. Nos, éljen a demokratikus Magyarország! Köszönöm mindazoknak, akik velem voltak és velem vannak az úton. Szeretettel várok mindenkit, akinek jogi problémája, megoldandó feladata van. A lehetetlen – nem létezik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű