A MEKH júniusban indított hatósági eljárást indított a Tigázzal szemben a társaság felhasználói késedelmes fizetése esetén alkalmazott gyakorlata miatt. A behajtási költségátalányról szóló, 2016. március 24-től hatályos törvény lehetőséget teremt a szolgáltatók számára késedelmes számlafizetés esetén, hogy behajtási költségátalányt számoljanak fel, azonban annak alkalmazását nem írja elő.
A Tigáz a MEKH szerint nem jelezte sem a hivatalnak, sem ügyfeleinek, hogy élni kíván ezzel a lehetőséggel, és nem kezdeményezte Üzletszabályzatának megfelelő módosítását sem, így a közlemény szerint
33 ezer ügyféltől követelt jogtalanul mintegy 2 milliárd forintot,
ezért kapja a gigabírságot, amelynek pontos összegét a MEKH csak a péntek délelőttre meghirdetett sajtótájékoztatón fogja elárulni, de úgy tudjuk, hogy összegről van szó.
