Rettegtetők. Migránsszállás a Martintelepen? Soha! A Fidesz-KDNP nem hagyja!

Felszólítjuk a miskolci MSZP és DK politikusait, valljanak színt migránsügyben és ne a miskolci polgárok véleményétől rettegjenek a nap 24 órájában! Valljon színt az MSZP és a DK, beszéljenek konkrétan: hogyan és melyik miskolci városrészbe telepítenék a migránsokat? – tette fel a kérdést csütörtöki sajtótájékoztatóján Fidesz, és Molnár Péter a KDNP miskolci frakciójának vezetője.

Mint a frakcióvezetők fogalmaztak: az MSZP és a DK vezető politikusai szerint a migránsok Európába özönlése „álprobléma”, az „idegen szép”, a betelepült és betelepített muzulmánok és az őslakos keresztények tömeges együttélése pedig nem más, mint a kívánatos jövő, maga a hőn óhajtott kulturális sokszínűség.
– Mindenki tudja, aki ebben a városban él: az MSZP egyszer már hagyta, hogy Miskolc legnagyobb lakótelepeit elárasszák az antiszociális, idegen településekről érkező elemek. Azt még a miskolci Simon Gábor sem tagadhatja, hogy a Gyurcsány kormány rendelete és az MSZP-s Káli polgármester bűnös tehetetlensége következtében foglalták el tömegesen az avasi és a diósgyőri lakásokat a fészekrakók – fogalmazott Molnár Péter.
Mindebből következően lehetséges, hogy a miskolci MSZP-seknek már ötletei is vannak a helyi migráns – fogadóhelyek gyors kialakítására: az MSZP és Gyurcsányék legszívesebben valószínűleg a Fidesz-KDNP-s városvezetés által kiürített avasi és diósgyőri fészekrakós lakásokba telepítené a migránsokat. Persze az is lehet, hogy városunk külső részeit célozta meg az MSZP és a Gyurcsány-párt. Ahol vannak egykor oktatási célokat szolgáló üres, vagy migránszállásnak alkalmasnak tűnő épületek. Mint a Forgách utcai egykori iskola a Martintelepen, vagy a Perecesen üresen álló Debreceni Márton szakképző iskola – tette hozzá a KDNP-s politikus.
Soós Attila kiemelte: senki ne reménykedjen abban, hogy a migránsok a Hortobágyon, a Bakony sűrű erdejében, vagy Abaúj gyéren lakott lankáin kapnának szálláshelyet. A fő terhet, kényszerbetelepítések idején, nyilvánvalóan Budapestnek és a megyei jogú városoknak kellene viselniük! Azoknak a nagy magyarországi településeknek, ahol vannak iskolák, kórházak, tömegeket fogadni tudó szállások, stb. Bizonyos számítások szerint, Miskolcra 6-8 ezer kényszerbetelepített migráns érkezhet!
– Felszólítjuk tehát a miskolci MSZP és DK politikusait, valljanak színt migránsügyben és ne a miskolci polgárok véleményétől rettegjenek a nap 24 órájában! Valljon színt az MSZP és a DK, beszéljenek konkrétan: hogyan és melyik miskolci városrészbe telepítenék a migránsokat? – tették fel a kérdést a sajtótájékoztató végén a Fidesz és a KDNP miskolci frakcióinak vezetői

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű