Tokaj, Eger, Debrecen, Veszprém már májusban hivatalosan is jelezték, pályáznak, de Miskolc még a Pécsett e témában megrendezett konferencia után is nyitva hagyta a kérdést. Végül dr. Kriza Ákos polgármester kiváló lélektani pillanatban, a Bartók Plusz Operafesztivál idei megnyitóján, Balog Zoltán miniszter jelenlétében jelentette be: Miskolc újra pályázik az EKF-címre. Hogy hol tart most a pályázat előkészítése, kiket vonnak be a munkába, mire fókuszál Miskolc a tanulmányban, erről érdeklődtünk az önkormányzatnál. Koczák Szilvia városházi szóvivő kérdésünkre a következő választ adta: „Az Európa Kulturális Fővárosa pályázatot a tervezettnél jóval később, előreláthatóan csak novemberben vagy decemberben írják ki. A városháza csak a kiírás ismeretében kíván a pályázattal kapcsolatos részleteket közölni.”
Tokaj jóval Miskolc előtt jelentette be, hogy a pályázók között lesz. Igaz, a hegyaljai város jelezte, névleg Tokaj pályázik – a kiírás szerint erre van mód –, de nem csupán egy várost, hanem egész Zemplént képviselik majd. Mint honlapjukon fogalmaznak: Tokaj ugyan kisváros, de merész célokkal és büszke történelemmel. boon.hu
