A gyanú szerint Mengyi Roland
barátja 2015-ben Mengyi Rolandtól tudomást szerzett arról, hogy szociális szövetkezetek számára több száz millió forintos, uniós forrásból származó támogatás elnyerésére szóló pályázatot fognak kiírni.
Mengyi Roland a pályázat kiírásáért, illetve hogy a pályázati összeget az érintettek által koordinált szövetkezetek nyerhessék el, 5 millió forint, úgynevezett „alkotmányos költséget” kért a vele kapcsolatban lévő döntéshozók részére és további 5 millió forintot akkor, ha a pályázatuk nyer. Az érintettek összegyűjtötték az 5 millió forintot és eljuttatták Mengyi Roland barátjának.
Az érintettek az ötszáz milliós pályázaton elnyerhető pénzt nem a támogatási célnak megfelelően akarták felhasználni. Annak egy része saját vagyongyarapodásukat szolgálta volna oly módon, hogy a szövetkezetek meghatározott vállalkozókkal kötöttek volna valótlan tartalmú, fiktív, illetve túlárazott szerződéseket a pályázati célok megvalósításával kapcsolatos feladatok látszólagos elvégzésére, majd az ennek nyomán kiutalt összeg jelentős részét visszaosztották volna az elkövetői körnek.
Mengyi Roland az egyeztetések során többször módosította a támogatási összeg felosztásának arányait. Végül abban állapodtak meg, hogy a támogatás 10 százaléka a szövetkezeteké.
A pályázati kérelmek kapcsán az érintettek részéről eljáró ember a megjelölt szövetkezetek közül egyes szövetkezeti képviselőket tudatosan tévedésbe ejtett, más esetekben pedig meghamisították a szövetkezeti képviselők aláírását a pályázati kérelmek benyújtása során.
A pályázatokat formai hibák, illetve egyes feltételek nem teljesülése miatt elutasították, így kifizetés nem történt.
A sikertelen pályázatot követően az érintettek visszakérték az 5 millió forintos kenőpénzt, melyet Mengyi Roland a barátján keresztül visszafizetett.
Az ügyészség gyanúja szerint „Mengyi Roland tisztában volt azzal, hogy a benyújtott pályázatok valótlan tartalmúak. Tisztában volt azzal, hogy az elkövetőknek nem céljuk a pályázatok megvalósítása, hanem a fiktív számlákat kibocsátó cégek bevonásával a támogatási összeg túlnyomó részét akarták jogtalanul megszerezni. Az összeg elosztását döntően Mengyi Roland határozta volna meg, amelyből ő maga is részesült volna” – írja a Legfőbb Ügyészség. MTI
