Irány a legek városa, Madrid.
Madridról mindenkinek a felfokozott érzelmek jutnak eszébe: ez a város a
legvéresebb és a legvitatottabb állati sport, a bikaviadalok helyszíne, itt
székel a világ egyik legnagyobb rajongótáborral rendelkező fociklubja, a
Real Madrid és itt látható Európa legnagyobb épülete csakúgy, mint
legidősebb étterme. Budapestről pedig a legkönnyebben az Iberia spanyol
nemzeti légitársaság járataival juthatunk el Madridba, szeptembertől akár
hetente négyszer.
Induljunk az ország közepéről: Spanyolországban minden út Madridba vezet,
ami nem csoda egy olyan fővárosnál, melyet készakarva jelöltek ki az ország
mértani középpontjában. A városban erre a leginkább a Puerta del Sol (Nap
Kapuja) környékén látunk utalást. Itt van ugyanis a nulladik kilométerkő,
ahonnan minden út kiindul. Ha már eljöttünk erre a hangulatos kis térre, akkor
feltétlenül nézzük meg Madrid jelképét, az eperfára mászó medvét, melynek több
legendája létezik, mint ahány bogyó látható a fán.
Vesszünk el a művészeti aranyháromszögben: Ha Madrid, akkor Prado, tartja
a mondás, ám ne feledjük, hogy két további jelentős múzeum is található a
közelben. Igaz, hogy a legtöbb turistát a Prado vonzza, de a kép akkor teljes, ha
Reina Sofiát és a Thyssen-Bornemisza múzeumot is végigjárjuk. Előbbit már csak
azért is érdemes meglátogatni, mert itt látható Picasso gigantikus remekműve, a
Guernica.
Nézzük meg a kastélyt és a Plaza Mayort: Madrid két jelképe a királyi kastély
és a Plaza Mayor. Az előbbi Európa egyik legnagyobb épülete, melynek trónterme
lélegzetelállító, míg utóbbi a pezsgés középpontja. A Plaza Mayor téren mindig
zajlik az élet és a körben futó árkádok alatt számtalan kézműves bolt kínálja a
portékáját.
Keressük Goya nyomát: Madridban két olyan rendkívüli hely is található, mely
erősen kötődik Goyahoz, a spanyol festőhöz. Az egyik ilyen a világ hivatalosan is
legrégebbi étterme, a Restaurante Botin, mely 1725-ben nyitott meg és a festő
kedvenc helye volt, míg a másik a Royal Tapestry Factory. Ez a faliszőnyeg gyár
minőségi termékeket készít, ráadásul a Goya rajzaiból készült sorozatuk néhány
darabja a Prado múzeumba is bekerült állandó kiállítási tárgyként.
Ne hagyd ki a piacokat: Mercado san Miguel és El Rastro. Két piac, de két külön
világ. Az utóbbi egy egészen egyedi hangulatú bolhapiac, melyet minden héten,
vasárnaponként rendeznek meg. Itt a tárgyakon keresztül magunkba szívhatjuk
a madridi hétköznapok stílusát, de arra is rádöbbenünk, hogy a spanyol
fővárosban mennyire sok az önjelölt művész. A Mercado san Miguel egy csodás
épületben székelő valódi gourmet piac, ahol mindent megvásárolhatunk, ami a
spanyol konyhához nélkülözhetetlen. Ha ide tartunk, akkor keressük meg a
főbejárat előtti téren, az ott magasodó ház egyik erkélyének figuráit is, akik jól
öltözött emberekként vizsgálják a piacra érkezőket.
Ugorjunk el Egyiptomba: Legalább is képzeletben. Madridban ugyanis áll egy
komplett óegyiptomi templom, mely hazájából az árvízveszély miatt került ide. A
Debod templom 1968 óta látható Madrid szívében, belsejében pedig egy kis
múzeumot és csodás hieroglifákat is találunk.
Vesszünk el a Gran Vián: Madrid díszes főutcája sem éjjel, sem pedig nappal
nem kíméli a gyanútlan turista pénztárcáját. Napközben a legelegánsabb boltok
csábítanak a város leggyönyörűbb palotái közé ékelődve, míg éjszaka kezdetét
veszi a Marcha. Ez a szó lefordítva menetelést jelent, de bővebb értelemben
magát a madridi éjszakai életet nevezik így. Csütörtöktől vasárnapig, estétől
hajnalig tart a „menetelés”, melyben egy éjszaka akár több tucat divatos helyet is
felkeresnek a helyiek. Hajnalban azután ne feledjünk el kávét inni és fánkot enni,
mert itt ez a szokás.
Nézzünk arénákat és ünneplő szurkolókat: Madrid a futball és a bikaviadalok
fellegvára. Ebben a városban székel az idei Bajnokok Ligája két döntőse a Real-
és az Atletico Madrid. A 20-ik század legjobb csapatának választott Real Madrid
85 ezres stadionját, az Estadio Bernabéut a meccsnapokon kívül, szervezet túra
keretében is megtekinthetjük, sőt ha szerencsénk van és a csapat valamilyen
trófeát nyer, akkor a Plaza Cibellesen megnézhetjük a rajongók fiesztáját, mellyel
a csapatot fogadják. Ha pedig érdekel a bikaviadalok világa, akkor látogass el a
Las Ventas arénába, mely a maga 24 ezer férőhelyével a világ harmadik
legnagyobb ilyen építménye, vagy nézzük meg Bikaviadal Múzeumot, mely külön
tárlaton mutatja be a torreádorok ruházatának stílusirányzatait is.
Fedezzük fel a Warner élményparkját: Madridból buszjárattal is
megközelíthető a Parque Warner, mely a Warner Bros filmstúdió élményparkja
és semmiben sem marad el a párizsi Disney Worldtől. Az egyetlen különbség az,
hogy itt Miki Egér helyett Tapsi Hapsi, Scooby Doo és Batman vár bennünket.
Szeptembertől az Iberia heti négy járatot üzemeltet a magyar főváros és Madrid
között. Nemcsak azoknak érdemes erre figyelni, akik közvetlenül a spanyol
fővárost szeretnék megnézni, de azoknak is, akik valamelyik spanyol szigetre
vagy Dél-Amerikába készülnek, ugyanis Madridból nagyon könnyen
továbbmehetünk ezekre a desztinációkra. Az Ibéria pedig számtalan exkluzív
szolgáltatással várja utasait az Airbus 320-asok fedélzetén, például olcsó és a
legjobb spanyol séfek által összeállított mediterrán ételekkel. A Budapest Airport
közösségi oldalain augusztus második hetében különleges játék zajlik, amelyben
Madridba szóló repülőjegyet nyerhetnek az Ibéria jóvoltából mindazok, akik a
feltett 4 kérdésre jól válaszolnak.
