Legyenek türelmesek, köszönik a munkájukat és majd 2019-ben felújítják a Dél-Kiliáni rendelőket. Tömören ezt a választ kapták a miskolci önkormányzattól az érintett orvosok. A hetvenes évek óta alig változott az ominózus miskolci rendelőkben bármi. Már a környék is bizarr: vizeletfoltos oszlopok, a rendelő bejáratával szemben nemzeti dohánybolt. Az esélyegyenlőség megteremtése még várat magára, pedig idősek és mozgáskorlátozottak is vannak az ide tartozó betegek között, többen már fel sem tudnak menni a lépcsőn, csak felüzennek receptért. A vége sokszor az, hogy a betegek átjelentkeznek más orvosokhoz. A gyermekorvosi rendelőkbe járó anyukáktól logisztikai bravúrt és erőmutatványt követel, hogy feljussanak a rendelőkbe a babakocsival és gyerekekkel, lehetőleg elkerülve a baleseteket.
Az ÁNTSZ utoljára 2012-ben mérte fel az állapotokat, és nem is találták megfelelőnek a körülményeket, de nem történt változás-írja a boon.hu
