Sok ezer izraeli fiatalt érintő
, helyzetüket javító drámai változást jelentett be Gadi Ejzenkot vezérkari főnök: az izraeli hadsereg már októbertől magára vállalja a harci egységektől leszerelt katonák továbbtanulásának költségeit – közölte a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet hétfőn.
Az izraeli vezérkari főnök határozata nyomán már az ősszel kezdődő tanévtől az összes, hadseregnek szánt adományt a leszerelő katonák további képzésére áldozzák. „Az adományként érkező pénz konditermek helyett egyetemi fokozatokra megy majd el” – hangsúlyozta Ejzenkot.
A hadsereg fizeti majd a felsőfokú tanulmányok esetén az első diploma tandíját vagy szakma tanulása esetén annak költségeit. A nemzeti kisebbségekhez tartozó, újonnan bevándorolt vagy hátrányos szociális helyzetű katonák mind részesülnek a kedvezményben függetlenül attól, hogy harci egységnél szolgáltak-e.
Ejzenkot a bejelentés előtt vasárnap találkozott Móse Kahlón pénzügyminiszterrel, akivel egyetértettek a változtatás minél előbbi kiterjesztésében minden leszerelő izraeli katonára. Kahlón miniszteri kinevezése óta megduplázta a sorkatonák zsoldját, és a lap becslése szerint mindent elkövet majd azért, hogy az összes katona tandíját fedezzék.
