Az MLSZ fegyelmi bizottságának döntése alapján az augusztus 6-án szombaton 18 órakor sorra kerülő Diósgyőr – Bp. Honvéd meccsen lezárásra kerül a DVTK stadion három szektora. A határozat gyakorlatilag azok a lelátórészeket érinti, ahol az ultrák szurkolnak, illetve a nyári bérletakcióval gyerekek és családok váltották meg ide a helyüket.
“Tisztelt Szurkolótársak ! Mint arról értesültetek az MLSZ fegyelmi bizottsága szektor bezárással sújtotta a DVTK-t így a szombati Kispest elleni mérkőzésen az X, Y, Z szektorok zárva lesznek! Ám ez korántsem szegi kedvünket és a Honvéd ellen is teljes erővel buzdítjuk majd a Diósgyőrt, de ezt most az óra túloldalán , az U, V, W szektorokban fogjuk véghez vinni! Az ott lévő törzsszurkolóktól előre is elnézést kérünk, hogy kicsit zsúfoltabban leszünk , a többieket pedig arra kérjük tartsanak velünk és hajszoljuk újabb győzelembe szeretett csapatunkat! SZOMBATON IS (08.06.18:00) MINDENKI A STADIONBA! HAJRÁ DIÓSGYŐR!”
