A Balaton Sound szervezői is megszólaltak a kanadai DVBBS duó ügyében, akiknek az öltözőjében a koncertjük után eszméletlen lányokat, majd később egy használt óvszert találtak. A szervezők a fesztivál Facebook-oldalán számoltak be a legújabb fejleményekről.
„Az események helyszínét a rendőrség átvizsgálta, több jelenlévőt tanúként hallgatott meg. A rendőrség mai megkeresése szerint a történtek kapcsán szexuális erőszak gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folyik nyomozás” – írják a posztban.
A szervezők továbbra is kitartanak amellett, hogy a DVBBS nem léphet fel a Szigeten. „A DVBBS augusztusi fellépése a Szigeten nem vállalható. A koncert lemondása természetesen nem jelent – nem is jelenthet – állásfoglalást abban a kérdésben, hogy a történtekért az előadókat terheli-e jogi felelősség, hiszen az események ilyen értelmű tisztázása kizárólag a rendőrség kompetenciájába tartozik” – fogalmaznak. A rendőrség egyébként hétfőn még azt közölte, hogy az akkor rendelkezésre álló adatok alapján nem merült fel szexuális erőszak gyanúja.
A Sound arra is kitért, hogy a folyamatban lévő eljárás miatt a történteket nem szeretnék kommentálni. „Együttérzünk a lányokkal, mielőbbi felépülésüket kívánjuk!” – zárják a közleményt.
